2025: az ünnepi asztalon ropogós malac és ízletes lencse vár, de az abált szalonna igazi hős, amely életet ment a fenséges falatok között.
Fedezzük fel, mi rejlik a Michelin-csillag, a Bib Gourmand és az ajánlás mögött!
A 2024-es év első januári napján, macskajajos hangulatban, egy életmentő ebédet fogyasztottam el a St. Andrea Restaurantban. Ha már így alakult, úgy döntöttem, hogy itt zárnám le az előző évet is.
A vén lókötőknek, mint amilyen én vagyok, igazán jól jön a napközbeni szilveszterezés, mielőtt az óra éjfélt üt. Virtuálisan lépünk át a következő évbe, miközben 2024 legfinomabb ételeit kóstolgatjuk, és melléjük csodás borokat választunk. Talán nekem is kijár egy olyan nap, amikor a józan eszem kicsit ingadozhat, ahol szabadon lelkesedhetek, és talán még elfogult is lehetek – természetesen csak mértékkel!
És egyáltalán nem arról van szó, hogy érzéketlen lennék, vagy közömbös a '24-ben történtekre gondolva. Nem volt könnyű év, még azoknak sem, akik általában az élet napos oldalán közlekednek. Amikor az év elején ott ültem a fehér abroszt markolászva a St. Andreában, megúszósabb évre számítottam, ezért is gondoltam, ha már ott kezdtem, fejezzem is be ott. Mintha ezt ők is így érezték volna, nappalra hangolták az évbúcsúztatót, mintha egy rövid éjszaka nem volna elég arra, hogy végre kicsekkoljunk 2024-ből.
Az osztrigák világában kalandozva, a friss, zöld almakockák vibráló színével találkozom, amelyek emlékeztetnek az egészséges egyensúly fontosságára, és arra, hogy a fehérjebombákat savakkal is érdemes társítani. A pácolt lilahagyma pedig, mint egy váratlan vendég, éles kontrasztot ad az osztriga krémes lágyságának, visszarántva minket a valóság ölelésébe. Közben rózsaszín buborékos italomat kortyolgatom; a hagyma a hagyományos nézetek szerint nem éppen a legjobb barátja a pezsgőnek, de az év utolsó napján a béke sokkal fontosabb számomra, mint a tudományos elveket követni. Ha szükséges, hát csalódjanak az érzékeim, a lényeg az élvezet! Sőt, még egy erősebb pálinkát is küldök az osztrigák után, hadd érezzék a magyar virtus ízét!
Az igazság és a pénz viszonya olyan, mint két szék, amelyek sosem találkoznak, mindig távol, egymás ellentétei. Kizárólag a pezsgő és osztriga páros képes ilyen mélyreható gondolatokat szülni, különösen az év utolsó napján. A város szürke takarója alatt feszültség vibrál, a karácsonyfa aranygömbjei között pedig a dizőz kecses alakja sejlik fel, hangja mint egy cigarettafüst, lágyan kering a távoli asztalok felett. Ilyen módon igyekszem elütni az időt, és figyelemmel kísérem a szomszédos asztalnál félbeszakadt szerelmi vallomás zavaros, mégis szívhez szóló újragondolását; tökéletesen tudnám, mit fűzhetnék hozzá. Ám időközben a másik szomszédos asztalnál kipirult arcú férfiak valaki jövedelmező üzletéről csevegnek; ha csak hallanám őket, talán okosabb lennék, de a mellettem lévő dallamfoszlány, amely eddig körbe-körbe járt, most elér hozzám, és mindent elnyom.
Na, dehogy témánknál maradjunk, ébresztő fogás következik, jellemzően az év slágere: abált szalonna paradicsom variációkkal vonja el végképp a figyelmem a titkos üzleti és szerelmi összeesküvésekről.
Ha elemózsiás oldaltáskát kéne megpakolni nehéz időkre, és a zúzmarával szegett úton menekülőre fogni, akkor ez a könnyen kés éle alatt magát megadó, vaskályhát megszégyenítő meleget adó szalonna életet mentene. Most is. Mellette az aszalt paradicsom édeskésbe hajló sava hűsít lelkiismeretet és szájpadlást egyszerre.
Ne maradjunk a szegénység rabságában, hiszen a ropogós malacunkra mindenképpen szükség van, és a lencséből is bőségesen kell, hogy legyen. Most éppen kedvező alkalom kínálkozik, hiszen úgy tűnik, ez az étel egész évben táplálta a reményt még azokban is, akik az előző évfordulón elfeledték a közismert babonát. Az étlapról sosem tűnt el, közkívánatra mindig visszatért, mint a jó öreg hagyományok.
A katonásan apróra vágott malac hasaalja falatok, melyeket borkortyokkal kísérünk, szimbolizálhatják a következő év bőséges lehetőségeit. Nincs okunk aggodalomra, hiszen jól fogunk boldogulni, és nem lesz szükségünk mások támogatására. Sőt, magunk is segíthetünk másoknak, ami igazán örömteli. Addig is, élvezzük az utunk minden pillanatát!
Kicsi, aprószemű beluga lencse, amelyet a krémes gomolya sajt tesz még ízletesebbé, ó, milyen izgalmas! A balzsamecetes pecsenyelé pedig igazán elvarázsol, ahogy csak sóhajtok a felfedezés örömében. A szőke lencséből készült habos kis paplantakaróra talán már nem is lenne szükség, de hát a lencséből sosem lehet elég, ezt biztosan így gondolták. Én pedig megfogadtam, hogy ezúttal nem elemzek, csupán élvezem az étkezést, minden falatot!
A karfiol és a garnéla tökéletes harmóniában egyesülnek. A ropogósra pirított karfiolrózsák ínycsiklandó satay mártásban, kókuszgyümölcs csíkokkal tálalva, és az éppen csak megpirult garnélák egy újabb alkalmat adnak arra, hogy élvezzem a St. Andrea borászat prémium fehérborát, a Máriát.
Kérlek, ne ítélj el érzéketlennek, de az a tény, hogy ez a bor nem véletlenül kerül annyiba, nem a szívem fagyosságát tükrözi. Tudom, hogy sokan élnek nehézségekkel, és én is csupán egy pohárra korlátozódom – minden kortyban erőt és reményt találok.
Aztán jöhet a bámulás ideje, a szemlélődés pillanatai, amikor ízek idéződnek fel emlékeimben, s mélyen magamba nézve az elmúlt év eseményeit próbálom elemezni, miközben a jövő rejtélyein töprengek. Soha nem voltam igazán jó ebben a gyakorlatban; a jelen, ami valójában csupán illúzió, egy sokat sejtető, egyszeri fénytörés, még inkább összezavar, amikor a jövőbe merülök: az csupán fikció, egy remény, ami féltésben burkolózik.
Megszakítom a gondolataimat, mert könnyen önsajnálatba sodródhatnék, ami végképp nem illik ehhez az egészhez. Ideje összeszedni magunkat – egy könnycsepp, de több nem szükséges. Gím borjúgerinc, csipkebogyó, csicsóka. Tiszta üzlet, ragyogó atavizmus, mintha a mai ember már eltávolodott volna a vidéki udvarházak hajnalig tartó életmódjától. Se csibuk, se homokfutó, asszonyok örömkönnye, ahogy a csiszolt poharak alján gyűlik a nedvesség. Csak a ráció uralkodik, a számítások világában. Késemet a remegő hússzelethez illesztem, szeretném, ha súlyával hatolna belé. Majdnem sikerül. Ez lesz ma az utolsó falat, ahogy belemerülünk a kora estébe. A dalos leány is felélénkül, én pedig felemelem a tekintetem a tányérból, körbenézek: idén már éppen elég élményt gyűjtöttem, várom 2025-öt, ha más nem is jön.
Az Index Könyvek kiadásában napvilágot látott Vajda Pierre legújabb műve.
