A pénztáros egy pillantással próbálja kitalálni, hogy a látogató honnan származhat, és milyen állampolgársággal bírhat.

Ritka alkalom, hogy annyiféle reakció érkezzen a szerkesztőségünkhöz, mint azután a cikk után, amelyben egy család nehézségeit osztottuk meg. A család nem kaphatta meg a családi belépőt a Szépművészeti Múzeumban, mert a pénztáros észrevette, hogy az édesanya nem magyar állampolgár, ráadásul nem is európai származású, így nem tartozik az Európai Gazdasági Térség (EGT) országai közé. Az események itt nem érnek véget; a történet újabb fordulatokat tartogat.

Szeretném kiegészíteni a cikket azzal, hogy a férjemmel és a gyermekeinkkel együtt látogattunk el ugyanabba a múzeumba, ahol gond nélkül megkaptuk a családi jegyet a kiállításra. Külön érdekesség, hogy férjem nem magyar állampolgár, hanem tartózkodási engedéllyel él hazánkban. Mi lehet ennek a magyarázata?

Mivel nem lóg ki a magyarok közül, senki sem feltételezi, hogy nem magyar, ameddig meg nem szólal, és ha megszólal, akkor sem gondolnak arra, hogy nem is EU-s állam polgára" - írta egy olvasónk azok után, hogy beszámoltunk egy család esetéről, akik az - itt élő, itt adózó, a gyermekeit magyar férjével itt nevelő - tajvani édesanya miatt nem kaptak családi belépőt a Szépművészeti Múzeumba.

"Fehér bőrű, angolul beszélő férfi elfogadható, tajvani megjelenésű édesanya elfogadhatatlan?" - tette fel a kérdést olvasónk. Szerinte a helyzet "azzal a családdal, ahol a tajvani édesanyát diszkriminálták, és kegyesen készek voltak elhinni a tajvani-magyar gyerekekről, hogy magyar állampolgárok, rasszista".

Mint ahogyan azt korábban említettük, szerkesztőségünkhöz eljutott egy levél egy családapától, aki úgy érezte, hogy az ő története nem csupán a családja számára volt megalázó élmény, hanem fontos tanulságokat is hordoz magában. E tapasztalat talán új perspektívákat nyújthat a jelenlegi gyakorlatok átértékeléséhez.

A család 2025. március 9-én izgatottan készült, hogy felfedezze a Munkácsy-kiállítást a Szépművészeti Múzeumban. Mint minden alkalommal, amikor lehetőség adódik, családi jegyet szerettek volna vásárolni. Ám a pénztáros hölgy, alighanem első ránézésre, a feleséget "nem idevalónak" minősítette, és kijelentette, hogy a családi jegy kizárólag magyar vagy EU-s állampolgárok számára elérhető.

A Szépművészeti Múzeum az Indexnek adott válaszában kifejtette, hogy a 194/2000. (XI. 24.) Korm. rendelet értelmében a múzeum látogatóit megillető kedvezmények kizárólag az Európai Gazdasági Térség (EGT) tagállamai állampolgáraira vonatkoznak, a viszonosság elvének figyelembevételével. A pénztáros helyesen járt el, amikor a kedvezmény igénybevételéhez szükséges állampolgárságot igazoló dokumentumot kért, mivel ez a jogcím független az adott családhoz való tartozástól, és objektív tény.

A rendelet értelmében a kedvezményekért való jogosultságot kötelezően igazolni szükséges a megfelelő felhívás alapján. Ezen kívül a muzeális intézménynek gondoskodnia kell arról, hogy a nyitvatartási időről, a belépődíjakról, a kedvezményekről és a rendelkezésre álló szolgáltatásokról magyar nyelven, valamint legalább egy nemzetközi nyelven, jól látható módon tájékoztassa a látogatókat.

A gyakorlat lényege, hogy a pénztárosra hárul a feladat: saját megítélése alapján dönti el, hogy az adott kedvezményért folyamodó személy "gyanús" vagy sem – ahogyan azt a cikk elején említett levél is utal rá. Hasonló mechanizmus figyelhető meg a tömegközlekedésben, ahol a sofőrök vagy ellenőrök gyakran pusztán egy pillantással próbálják megállapítani, hogy valaki elérte-e a 65 éves kort. (A kérdés, hogy a pénztáros kérheti-e a látogató személyi igazolványát, különösen nagy port kavart, amikor L. Simon Lászlót a Magyar Nemzeti Múzeumból elbocsátották.)

Az édesapa, aki levélben fordult hozzánk, úgy érzi, az ügyet nem hagyhatja annyiban.

Ha csendben tűrjük az ilyenfajta igazságtalanságokat, akkor hozzájárulunk ahhoz, hogy ezek a problémák rendszerszinten is megmaradjanak, és mások is hasonló sorsra jussanak. A magyar társadalomban sokan hajlamosak belenyugodni a méltánytalanságokba, mert úgy vélik, hogy a harc értelmetlen. Pedig minden egyes apróságnak jelentősége van, hiszen ezek összessége formálja a társadalmi normákat és befolyásolja az intézmények működését. Az igazságért folytatott küzdelem nem csupán egyéni érdek, hanem közös felelősség is.

- írta újabb levelében. "Úgy vélem, érdemes lenne megkérdezni a múzeum vezetőségét, milyen alapon döntenek arról, kitől kérnek állampolgársági igazolást és kitől nem. Van-e erre vonatkozó írásos szabályzatuk, vagy mindez az adott pénztáros egyéni megítélésén múlik? Egy ilyen eljárás nemcsak diszkriminatív lehet, hanem önkényes és igazságtalan is."

Ennek következtében az apa ismételten levélben kereste meg a Szépművészeti Múzeumot, felvetve azt a kérdést, hogy milyen kritériumok alapján határozzák meg a családijegy-kedvezményre jogosultak körét. "Tapasztalataink és az eset után érkezett visszajelzések alapján úgy tűnik, hogy a pénztáros munkatárs a megjelenés, a külső jegyek és a rassz alapján döntötte el, kitől kérjen állampolgárságot igazoló dokumentumot. Ez a gyakorlat diszkriminatív, és ellentétes az egyenlő bánásmód elvével. Volt olyan család, amely jelezte, hogy igénybe vette a családi jegyet, noha a házastársa sem magyar, sem EGT-állampolgár volt; ennek ellenére, mivel a családtagok európai külső jegyekkel rendelkeztek, tőlük nem kértek igazolást. Ez teljesen elfogadhatatlan, hiszen egy jogállamban az embereket nem lehet bőrszín vagy külső megjelenés alapján megkülönböztetni."

Az apa elmondása szerint a pénztáros hölgy magatartása teljesen elfogadhatatlan volt. Nemcsak a felesége állampolgárságának igazolását kérte, hanem a gyermekeik állampolgárságát is megkérdőjelezte, és arra is kíváncsi volt, beszélnek-e magyarul.

Miután kifejeztük felháborodásunkat, politikai jellegű észrevételeket osztott meg velünk, számon kérve, hogy miért nem kérvényeztük eddig az állampolgárságot. Utasított minket, hogy a panaszainkkal Orbán Viktorhoz forduljunk. Egy kulturális intézmény dolgozójától ez az empátiát teljes mértékben nélkülöző hozzáállás rendkívül elítélendő.

A történtek számunkra rendkívül megalázó élményt jelentettek. A gyerekek számára különösen zavarba ejtő és érthetetlen volt tanúja lenni annak, hogy édesanyjukat különböző módon ellenőrzik, miközben ő nem részesül ugyanabból a kedvezményből, mint más, „magyarnak tűnő” családok. Pedig mi életvitelszerűen Magyarországon élünk, itt adózunk – zárja levelét az apa, aki a múzeumtól hivatalos választ vár az alábbi kérdésekre:

Ha a Szépművészeti Múzeum válaszol, azt az Index hasábjain is meg fogjuk osztani. Az apa ettől függetlenül már benyújtotta panaszát az Egyenlő Bánásmód Hatóság Főosztályához, mivel helytelennek tartja a múzeum gyakorlatát, amely első ránézésre dönti el, hogy kitől kérnek állampolgárságot igazoló dokumentumot. „Továbbá problémásnak tartom, hogy a jogalkotók nem tekintik családtagnak azokat az itt élő, dolgozó, adózó és gyermeknevelésben részt vevő személyeket, akik nem magyar állampolgárok – írja az apa. – Ez a hozzáállás nemcsak igazságtalan, hanem ellentmond azoknak a törekvéseknek is, amelyek a családok és a gyermekvállalás támogatását célozzák.”