Angelina Jolie az nlc-nek: "Egyedül érzem magam"

Angelina Jolie mélyen megosztotta gondolatait az operaéneklésről, amelyet a legjobb terápiának tart, és elárulta, hogy szívesen lett volna Maria Callas barátja, hiszen az életében mindig is kevesen voltak igazán közel hozzá. Az interjú során őszintén beszélt az érzéseiről, különösen arról, milyen élmény volt számára visszatérni Budapestre. A beszélgetést a film rendezője, a chilei Pablo Larraín is gazdagította, aki szintén részese volt ennek a különleges találkozónak.

A film során észlelhetjük, hogy Maria Callast időnként Mariának, máskor pedig La Callasnak nevezik, ami nem csupán egyszerű névhasználat, hanem a személyiségének két eltérő aspektusát is tükrözi. Maria a magánéletének, az emberi oldalának megtestesítője, aki érzésekkel, vágyakkal és sebezhetőséggel bír. Ezzel szemben La Callas a művészetének, a színpadi jelenlétének szimbóluma, aki határozottsággal és erővel lép fel a közönség előtt. A két név tehát nem csupán címkék, hanem a művészi identitásának és a magánéletének különböző dimenzióit is jelképezik. Maria a nő, aki a világ mögé bújik, míg La Callas a csillag, aki a reflektorfényben ragyog.

Angelina Jolie: A Maria Callasszal való ismerkedésem elsősorban az éneklésen, az énektanuláson keresztül történt. Azáltal, hogy ismerkedtem a hangjával, az énekstílusával, rengeteget tudtam meg arról is, hogy kicsoda ő. Ahogyan ismerkedtem a zenéivel, az rokonságot mutat azzal, ahogyan gyerekként ő is felfedezte magának. Maria egy keményen dolgozó, szigorú szabályok szerint élő nő, aki nem sok támogatást és szeretetet kapott az édesanyjától, gyakran érezte magát magányosnak, de a származásából és önmagából mindig erőt tudott meríteni. A filmünkben igyekeztünk időt szánni rá, hogy ezt az eddig talán kevésbé ismert oldalát is bemutassuk.

Maria Callas neve gyakran egy színpadi legendát idéz, de az ő valósága sokkal összetettebb. Amikor rágondolunk, általában a lenyűgöző operai előadásaira vagy a nyilvános megjelenéseire asszociálunk, ám ezek csupán a La Callas álarca mögötti mélyebb valóság egy darabjai. Valójában Maria és La Callas nem két különböző személyiség, hanem azonos lényeg: egy művész és egy nő, aki a világ előtt állt. Sajnos, sokszor nem kaptak elegendő teret ahhoz, hogy a valódi Maria ragyoghasson. A közönség La Callas bűvöletében élt, míg Maria rejtve maradt, mélyebb érzelmeivel és vágyakkal, amelyek nem mindig találtak utat a felszínre. Az emberek imádták a színpadon megjelenő, varázslatos énekesnőt, de nem mindig voltak tisztában azzal, hogy mögötte egy sebezhető, érző lélek áll, aki szintén vágyik az elfogadásra és a szeretetre.

Angelina, a filmben lenyűgöző alakítást nyújtasz. Maria Callas szerepe elsősorban technikai vagy érzelmi kihívást jelentett számodra?

Angelina Jolie: Ez egy jó kérdés. Hiszem, az opera szépsége abban rejlik, hogy megköveteli tőled, hogy egyszerre légy a lehető legtechnikásabb, legfegyelmezettebb, ugyanakkor a legérzelmesebb is. Nem ismerek más művészeti formát, amely egyszerre igényelné mindkettőt, ráadásul ennyire intenzív módon. Emiatt számomra ez a szerep egyszerre volt technikai és érzelmi kihívás. Volt egy pillanat a forgatáson, amikor eljutottam arra a pontra, hogy nem tudtam, hogyan énekeljek és imádkozzak kétségbeesetten egyszerre.

Puccini Vissi d'arteját énekeltem, és a szerep annyira magával ragadott, hogy szinte már a könnyek határán álltam. De a sírás csak összeszorította a torkomat, és tudtam, hogy így nem tudok igazán teljesíteni. Az egész napomat egy forró vizes palackkal töltöttem, a torkomra szorítva, remélve, hogy valamelyest enyhíti a feszültséget. Sajnos, hiába volt a sok gyakorlás, a technikai tudásom nem volt elegendő ahhoz, hogy az érzelmi és a technikai aspektusokat össze tudjam hangolni. Rengeteg harcot vívtam ezzel a szereppel: néha úgy éreztem, hogy a technika teljesen elnyomja az érzelmeimet, máskor viszont éppen ellenkezőleg, az érzelmek kiszorították a precizitást. Folyamatosan azon dolgoztam, hogy megtaláljam a harmóniát, hiszen ahhoz, hogy Maria Callas lenyűgöző alakját hitelesen megjelenítsem, mindkét elemre szükségem volt.

Éppen ezt cselekedtem, és úgy érzem, Maria ajánlása rendkívül értékesnek bizonyult.

A film megváltoztatta az operához való viszonyodat?

Angelina Jolie: Régebben nem igazán vonzott az opera, annyit hallgattam belőle, mint a legtöbb ember. Viszont mára már egyértelműen az opera szerelmese lettem; a zene világa szervesen beépült az életembe, és ma már rengeteg operát élvezek.

Angelina, az utolsó évek során egyre inkább a rendezés felé orientálódtál, így a színészi szerepek háttérbe szorultak. Mennyire nehéz számodra visszatérni ahhoz, hogy csupán színészként lépj a kamera elé? Nem merült fel benned az igény, hogy a Maria című film forgatásán a saját elképzeléseidet is belevidd a munkafolyamatba?

Angelina Jolie: A kísértéseknek könnyen ellenáll az ember, ha egy igazán tehetséges rendező irányítása alatt áll, akinek az ötletei valóban inspirálóak. Maria esetében szerencsém volt, mert Pablo víziója lenyűgözött. Róla elmondható, hogy rendkívül nagylelkű alkotó, aki nyitott a színészei véleményére. Vannak olyan rendezők, akik nem igazán foglalkoznak a színészek gondolataival, de Pablo nem ilyen. Ő valóban érdeklődött a véleményem iránt a szerepem és a film kapcsán.

Pablo Larraín: Soha nem gondoltam magam nagylelkűnek, inkább csak arra törekszem, hogy bölcs döntéseket hozzak. Mi értelme lenne, hogy körülvéve magam tehetséges szakemberekkel, akik a legjobbak a maguk területén, figyelmen kívül hagyjam őket? Ez volt az első alkalom, hogy olyan színésszel dolgozhattam, aki nemcsak a színpadon, hanem a rendezői székben is tapasztalt. Tudtam, hogy Angelina tisztában van azzal, mit akarunk elérni. Ha megpróbáltam volna kikerülni a válaszokat, ő azonnal észrevette volna, így a legjobb megoldásnak azt találtam, ha a lehető legnyíltabban és őszintén beszélek. Ennek köszönhetően egy igazán különleges együttműködés bontakozott ki közöttünk.

Angelina, mit gondolsz Maria Callasról? Szimpatikusnak tartod őt? Ha még közöttünk lenne, úgy érzed, hogy szoros barátságot alakítanátok ki? Könnyen tudtál azonosulni az érzéseivel és a tapasztalataival?

Angelina Jolie: Szeretném azt gondolni, hogy baráti kapcsolatot tudtunk volna kialakítani. Én legalábbis szívesen lettem volna a barátja. Tudom, hogy neki is alig volt néhány igaz barátja, így talán jól jött volna neki még néhány társ. Hasonló helyzetben vagyok én is. Közös vonásunk, hogy mindketten rendkívül komolyan vesszük a munkánkat, és amikor nekilátunk, teljes erőbedobással dolgozunk. Az is közös bennünket, hogy néha túlságosan szigorúak vagyunk önmagunkkal. Ami pedig igazán összeköt minket, az a magány érzése. Éppen ezért tartom izgalmasnak, hogy barátok legyünk. Mindkettőnkkel valószínűleg sokszor előfordult már, hogy egyedül ültünk otthon, vagy egyszerűen csak a magány súlya nehezedett ránk.

Pablo, te már két lenyűgöző filmet készítettél, amelyek híres, mégis magányos nőkről szólnak: a Jackie és a Spencer. Mi késztetett arra, hogy a Maria legyen a következő választásod? Milyen különleges kapcsolatot láttál ebben a karakterben, ami miatt úgy érezted, hogy ez a történet megérdemli, hogy megelevenedjen a vásznon?

Pablo Larraín: Mariában az a vonzáskörzet vonzott, hogy egy rendkívüli művészként tekintettem rá. Olyan egyéniség volt ő, aki a művészetét olyan magasságokba emelte, amit előtte senki sem tudott elérni az opera világában. Meggyőződésem, hogy művészi szenvedélye olyan intenzitással lángolt, hogy hozzájárult a korai kiégéséhez, sőt, a tragikus halálához is. A művészet volt az, amiért élt, és amiért végül elment. Számos életrajz és dokumentumfilm készült már Maria Callas életéről, de úgy érzem – és ezt többször is hangsúlyoztam Angelinának – hogy egyik sem tudta igazán feltárni az ő valódi lényét.

Még úgy is körbeöleli őt a rejtély, hogy két órán keresztül szinte kizárólag őt nézzük a filmben, és a kamera sokszor nagyon közelről veszi őt. Átadja és megmutatja az érzéseit, de egy része mindvégig láthatatlan marad számunkra. És ezt Angelina részben a saját életéből hozta magával. Callas bemutatása akkor lesz teljes, ha egy részét mindig a nézőkre hagyjuk. Töltsék be ők a fejükben a hiányzó részeket, beszélgessenek róla, miután a film véget ért. Hiszek a közönségben, hiszek az eszükben és az érzékenységükben, és nem hiszek abban, hogy mindent a nézők szájába kellene rágni. Azt hiszem, az opera is így működik, ezért is hittem abban, hogy a film is ezt az utat járja.

A filmet nagyrészt Budapesten vettétek fel, ahol számos helyszínen forgattatok. Pablo, mesélnél arról, hogyan használtad a várost? Angelina, te nálunk forgattad az első rendezésedet. Mit jelent számodra Budapest?

Pablo Larraín: Párizsban is forgattunk egy keveset, de ami igazán különleges Budapestben, az az, hogy szinte gyerekjáték Párizsként használni. Budapest gyönyörű város, és Magyarország rendkívül filmbarát környezetet biztosít. Mindenki pontosan tudja, mi zajlik körülöttünk, és a stábunkban csodálatos technikusok és művészek dolgoztak. Bár nem minden budapesti színházban, de sok helyszínen együttműködtünk kórusokkal, zenekarokkal és énekesekkel. Igazán lenyűgözött a város vibráló kultúrája és a zene kiemelkedő szerepe. Folyamatosan azt éreztem, hogy a legideálisabb helyen vagyunk. Annyira élveztem a munkát, hogy ha újra felmerülne a lehetőség, hogy itt dolgozzak, egy pillanatig sem haboznék. A neved Csaba, ugye?

Így van.

Pablo Larraín: Nálatok találkoztam egy igazán különleges fickóval, akit teljesen lenyűgöztem. Elnézést, de sajnos a vezetékneve most nem ugrik be. Annyira bonyolult a nyelvetek… Szintén Csabának hívják (Faltay Csaba - a szerző), és ő music supervisorként rengeteget segített a munkámban. Ő nyitotta meg számomra a helyi zenei világ kapuit, és ez rengeteg csodás élménnyel ajándékozott meg.

Angelina Jolie: Határtalan örömöt jelentett számomra, hogy veletek forgathattam az első filmemet, és most is boldogan tértem vissza. Ez a csodálatos ország tele van lenyűgöző filmes tehetségekkel. Egy igazán nagyszerű csapatot,

Ezek az emberek nélkül ez a film nem jöhetett volna létre. Egy ilyen projekt esetében elengedhetetlen, hogy minden csapatrészleg a legjobbját nyújtsa, és a Maria esetében ez teljes mértékben megvalósult. Szívből köszönöm nekik ezt az elkötelezettséget.

Angelina, a sajtótájékoztatón megosztottad velünk, hogy az éneklés számodra egyfajta terápiás élmény volt, amelyről korábban nem is sejtetted, hogy mennyire szükséged van rá. Kifejtenéd, hogy pontosan mit is jelentett számodra ez a felfedezés? Hogyan segített az éneklés a személyes küzdelmeid kezelésében, és milyen hatással volt az életed különböző területeire? Milyen élmények vagy érzések kapcsolódnak ehhez a terápiás formához, és hogyan formálta ez a zenéhez való viszonyodat?

Angelina Jolie szavaival élve: Mindannyian, akár tudatosan, akár nem, birtokában vagyunk a saját egyedi hangunknak és kifejezési stílusunknak. Az életünk során tapasztalt események formálnak minket, alakítják a belső világunkat. Sokszor falakat emelünk magunk köré, hogy megvédjük a lelkünket azoktól a sebektől, amelyek összetörtek bennünket. E fájdalmak súlya feszültség formájában ránk nehezedik, míg a bennünket ért traumák megnehezítik az önkifejezésünket. Az operaénekesi pályához azonban elengedhetetlen, hogy képesek legyünk hozzáférni a testünk és a hangunk rejtett részeihez, és ezeket megnyitni. Az első próbálkozásaim során rengeteg időt és energiát fektettem abba, hogy túllépjek azokon a korlátokon, amelyeket sokáig észre sem vettem – ezek a korlátok bezárultak és összeszűkültek bennem. Küzdenem kellett, hogy felszabadítsam ezeket a belső gátakat.

Azért, hogy újra felfedezd a saját hangodat, érdemes egyszerűen csak kiadnod magadból mindazt, ami benned van. Az opera csodája éppen ebben rejlik. Valószínűleg ezért hat ránk olyan mélyen, amikor hallgatjuk. Amikor operát énekelsz, minden egyes hangot a lelkedből adsz. Nem létezik erősebb kifejezés, nem tudsz érzelemmel telibbek lenni. Ehhez pedig a testedet, a fizikai lényedet is mozgósítod: az utolsó lélegzeted is belekerül a produkcióba. Úgy érzem, hogy az embereknek jót tenne, ha ezt az élményt megélhetnék.