A hatalmas, fehér köpenyes főnök odaszólt.
Trump és Zelenszkij találkozója olyan volt, mint amikor a vadnyugati cowboyok bevonultak az indiánok földjére, ígérve, hogy megvédi őket a rivális törzsektől, de cserébe a szarvasmarháik legeltetéséhez kérték a beleegyezésüket. A találkozó célja nem a béke keresése volt, hanem sokkal inkább az, hogy a világ tudomására hozza, ki a főnök és ki diktál. Az üzenet egyértelmű volt: Trump üzletet akar, nem békét. Ha valóban a béke lett volna a célja, akkor nem tette volna közszemlére az ukrán elnök megalázását. Zelenszkij, akármennyire is tetszik vagy sem, egy demokratikusan megválasztott vezetője egy olyan országnak, amely gazdag ritkaföldfémekben, termékeny mezőgazdasági területekben és más értékes nyersanyagokban – mindezek kiaknázása és értékesítése pedig kulcsszerepet játszik a globális piacon. Trump logikáját is meg lehet érteni: ha az Egyesült Államok dollármilliárdokat fektetett egy háborús helyzetben lévő országba, természetesen szeretné visszanyerni a befektetését. Ez az Európai Unió érdekeit is szolgálja, hiszen az Ukrajnának nyújtott támogatások, valamint a tagállamok védelmi költségeinek emelése másutt vonja el az erőforrásokat. Ezeket a kiadásokat az uniónak is valahogyan vissza kell majd szereznie. Ráadásul a mezőgazdasági szektorban előállt zűrzavar továbbra is feszültségeket okozhat. Ezért is létfontosságú, hogy a március 6-ra tervezett rendkívüli uniós csúcsértekezleten a közösség Ukrajna ügyében konszenzusra jussanak, és az amerikai adminisztráció felé is egyértelmű üzenetet küldjenek arról, hogy Európa hol helyezkedik el a globális befolyási övezetek újraelosztásának térképén. A találkozón Trump említette, hogy beszélt Putyinnal, aki vélhetően békét keres, de úgy, hogy nem mond le az elfoglalt területekről. Itt azonban egy olyan elvi világpolitikai problémával találkozunk, amely a második világháborút lezáró egyezmények óta példa nélküli. Egy nagyhatalom katonai erővel támadott meg egy másik szuverén, független, demokratikusan létrejött államot, és ennek következményeként határok módosítását követeli. A háború kirobbantásának hátterében álló megoldatlan etnikai feszültségek arra emlékeztetnek, amikor a második világháború kitörésekor hasonlóan indokolták a konfliktusokat.
ürüggyel (lengyel-német határ közeli rádióállomásnál megrendezett incidens) a náci Németország napok alatt lerohanta Lengyelországot. Igen ám, de azelőtt volt egy orosz-német egyezmény (Ribbentropp-Molotov-paktum), amivel Németország és a Szovjetunió között még közvetlenül a háború kitörése előtt titokban felosztották Lengyelországot. Ha azokról a békefeltételekről tárgyalnak, miszerint Ukrajna átadja az értékes ritkaföldfémek kitermelésének jogát Amerikának, az oroszok pedig megkapják az elfoglalt területeket, akkor rémesen hasonlít a politikai helyzet a második világháború előtti helyzetre. Az én értelmezésem szerint nem Zelenszkij áll közel a harmadik világháború kirobbantásához. És azt is tudja, hogy kiszolgáltatott helyzetben van, hiszen, ha nem kap fegyvert és pénzt, akkor az oroszok kezébe kerülhet. Az ásványkincseket sem tudja kitermelni az amerikaiak vagy külföldi beruházók nélkül, és Ukrajna sem épülhet újra a békekötés után. A világtörténelemben mindig is a nagyhatalmak voltak a béke és a hadviselés urai, mert ők rendelkeztek, rendelkeznek megfelelő gazdasági erőforrással ahhoz, hogy erről dönthessenek. Egy demokratikus rendszerben viszont az állampolgároktól függ az, hogy választásokkor kinek szavaznak bizalmat és kit juttatnak döntési helyzetbe, mert elöljáróink befolyásolják mindennapi életünket, sorsunkat a nagypolitika színterétől a kisebb játszóterekig.
