Billy Idol csak akkor látogat el Budapestre, amikor úgy érzi, hogy itt igazán jól érezheti magát.

Ha majd hetven évesen akkora ujjongást kapok, amikor leveszem a pólómat a színpadon, mint Billy Idol, akkor azt hiszem, elértem valamit. A brit punk-rock legenda, aki a még 80-as években robbant be az USA-ban szóló előadóként, három év után ismét visszatért Budapestre. Ugyanaz a banda, ugyanaz a színpad, ugyanaz az esős idő, de két dolog változott: a közönség hangulata és az előadott dalok.

Kinek is lenne szüksége bemutatóra a rockzene igazi fenegyerekének, akinek ikonikus mimikája és színpadi mozgása annyira egyedi, hogy rajongói akár álmukból felébresztve is képesek lennének megrajzolni egy-egy jellegzetes beállását - még azok is, akik magukat tehetségtelennek hiszik? Billy Idol varázslatos tehetsége nyomot hagy mindenkiben. Hiába ünnepli novemberben a hetvenedik születésnapját, ő még mindig úgy vonul a színpadra, mintha a világ minden energiája csak rá irányulna. Számtalan koncerten fellelhető kötetlen stílusa és a zenésztársaival, valamint a közönséggel való kötetlen interakciója egy igazi buliélményt teremt. Mindezt pedig úgy adja elő, hogy a zenéje minden egyes üteme áthatja a levegőt, és elvarázsolja a hallgatóságot.

Az énekes mostani koncertjének a Budapest Park adott otthont, ahogyan 2022-ben is. Idei fellépésén szintén lógott az eső lába, akárcsak három éve. Úgy fest, az énekes szereti a kihívásokat és hozza magával viharfelhőket, hiszen hónapok óta nem volt olyan heves esőzés, mint a napokban. Ennek ellenére az esőcsináló Billy Idolt ezúttal megáldották a rockistenek, ugyanis egész nap szakadt az ég, de a koncert ideje alatt nem esett.

Ezeket a körülményeket figyelembe véve a közönség rendkívül lelkesedett, és úgy tűnt, hogy a teltház is a közelünkben van, hiszen a teraszok és a küzdőtér jócskán megteltek. Igaz, a koncert kezdete előtt még akadtak jegyek, de az már csak az utolsó simítás volt a helyszín életében.

A három évvel ezelőtti koncerten még hallottam néhány vendéget, akik szinte minden lépésüknél panaszkodtak, miközben kifelé sétáltak vagy a show közben beszélgettek egymással. Most viszont egyetlen negatív megjegyzést sem hallottam a közönségtől a legutóbbi előadás után. A mostani show valóban intenzívebb energiákat szabadított fel, és Billy Idol is egyértelműen láthatóan elragadtatott volt. Ráadásul áprilisban új albummal is jelentkezett, így friss dalokkal is meglepte a közönséget.

A koncert varázslatos nyitányaként a Still Dancing című új slágerrel indították az estét. A zenészek, mint egy titokzatos tánc szellemei, sorban léptek be a színpadot betöltő kék füstbe, majd a főszereplő, Billy Idol is megérkezett, energiával teli rohanásban. Ez a dal, amely már a címével is utal az énekes pályafutásának első nagy slágerére, a Generation X-ből hozott tovább, igazi kiáltványként hat. Öt évtized elteltével Billy Idol határozottan köszöni, és még mindig itt van, készen arra, hogy a színpadon ragyogjon és lenyűgözze közönségét.

A csapat nem igazán helyezett hangsúlyt a színpadi látványra. Bár a ruhákban akadt némi változatosság, különösen Idol esetében, a többiek öltözéke főként fekete és vörös árnyalatokban pompázott, bőr kiegészítőkkel és láncokkal fűszerezve, de igazán extravagáns elemeket nem láthattunk. A vizuális megjelenés is hasonlóan maradt, nem sokat változott az előző három év során.

Nagyvárosi környezet, videóklip bevágások, villódzó fények, de igazán nem is volt rá szükség, hiszen minden szem a frontemberre szegeződött. Pláne akkor, amikor egyszer csak azt érezte, hogy melege van, ezért lekapta a pólóját. A közönség (főként női) tagjai elég komolyan megemelték a Park hangerejét, amíg az énekes a bőrkabátról bőrmellényre váltott. Hasonló átöltözésből volt még néhány, de ez a két dal közötti jelenet kiemelt figyelmet kapott.

A zenekar is a figyelem középpontjába került, ami a szóló előadóknál nem mindig jellemző. Billy Idol tudatosan (vagy talán ösztönösen) irányította a nézők figyelmét zenészei felé, folyamatosan odalépett hozzájuk, tapsot kért tőlük, megosztotta a közös emlékeket, és a színpadon viccelődtek, húzták egymás agyát. Szembetűnő volt, hogy nem csupán szakmai szempontból, hanem emberi kapcsolatok terén is szoros kötelék fűzi össze a banda tagjait.

Csak a vokalisták tűnnek el néha a koncertek vagy turnék során, de szerencsére ezúttal Jessica Childress és Kitten Kuroi is fellépett a színpadon, ami sokat hozzáadott az esemény hangulatához. A hangzás viszont sajnos nem volt tökéletes; a koncert első felében a vokálok jelentősen alul voltak hangosítva, így a háttérdallamok nem tudtak igazán kibontakozni.

Szerencsére a hangszeres részek esetében nem voltak komolyabb problémák, az arányok általában rendben voltak, bár néhány apróbb zökkenő mégis előfordult. Ennek ellenére Steve Stevens és Billy Morrison dallamai, valamint gitárszólói világosan hallhatóak voltak, különösen amikor Stephen McGrath a basszusgitár mögött nagyobb szerepet kapott, amit többnyire jól hangsúlyoztak. Erik Eldenius dobjainak ritmusai és Paul Trudeau billentyűs játékának finomságai (alkalmanként gitárszólói is) a jobb oldalon ülve is jól kivehetőek voltak.

A valódi nagy szerencse az, hogy Billy Idol előadásmódja rendkívül kiemelkedő volt, éneke érthetően és erőteljesen hatott, azonnal berobbant a koncert elején. A show első felében hallhattuk az új album egyik dalát, a "77"-et, amelyet Avril Lavigne-nel közösen ad elő az énekes. Ezt követően a közönség ismert slágere, az "Eyes Without a Face" csendült fel. Ezután Steve Stevens gitárszólója következett, amely több mint öt percig tartott, és tökéletesen ötvözte a klasszikus zenei elemeket latin ritmusokkal, mindezt rockzenei motívumokkal fűszerezve. Egy különösen izgalmas pillanatban még a "Stairway to Heaven" ikonikus intróját is belejátszotta, aminek hatására a közönség teljesen megőrült. Stevens ezután vidáman elmutogatta, hogy "fúj-fúj, rossz kéz, ezt nem szabad!" - ezzel is szórakoztatva a közönséget.

Az új albumról érkezett még a Too Much Fun, majd jött egy kis anekdota a 70-es évekből, amikor megalakult a Generation X zenekar. Billy Idol elmesélte, hogy amikor megkereste a menedzsert, hogy dolgozzanak együtt, azt a választ kapta, hogy csak akkor, ha záros határidőn belül dalokat is írnak, amire nagy mellénnyel azt mondták, hogy persze, miközben a helyzet az volt, hogy:

kurvára nem írtunk életünkben addig még semmit sem.

Természetesen! Íme egy egyedibb változata a szövegnek: Ez már valóban a múlt része, de a Ready Steady Go című dal remekül felidézte Billy Idol brit éveit. A koncert folytatásaként egy energikus gitárszóló robbant be, amit néhány, a közönség soraiba repülő dobverő és a zenekar által dedikált papírtányér követett. Majd elérkezett a pillanat, amire mindenki várt: a Rebel Yell! A közönség egy emberként énekelte együtt a refrént a zenekarral, miközben Billy Idol a színpadon egy elképesztően abszurd, Billy Idol mintás pólóban tündökölt, és folyamatosan pörgette a showt.

Ahogy a pólóra nyomott fiatal Billy Idolra néztem, aki a legendás videóklipjeiben tündökölt, és a hús-vér énekesre, aki ma is színpadra lép, rájöttem, hogy ez a megőrült rockikon valójában szinte érintetlen maradt az évek során. Ugyanazok a karakteres mozdulatok, a már jól ismert szájtartás, csupán annyiban változott, hogy talán kevesebbet cikázik a színpadon, és a hangja egy kicsit elegánsabbá vált.

Steve Stevens ikonikus gitárszólójánál előkerült a legendás játékpisztoly is, amit Idol mint valamilyen szent ereklye tartott a gitáros elé, a dal végeztével pedig az énekes ismét pólótlanította magát, amit bevetett a közönségbe.

Ezt követően a zenekar tagjaival együtt kilépett a takarásból, és egy olyan hosszú bőrkabátban jelent meg, amely még a Mátrix készítőit is lenyűgözte volna. A koncert első dalának hangzására reagálva a visszatérő szám – amely nem a megszokott tapsvisszhang után érkezett – stílszerűen a "Dancing With Myself" lett. Ezt még fűszerezte néhány lelkes "Budapest, Magyarország, gyerünk!" felkiáltással. Ezt követően elhangzott egy nosztalgikus "Hot in the City" a kezdeti évekből, majd áttértünk az utolsó előtti dalra, amely a legújabb albumról, a "People I Love" című szám volt.

Utóbbihoz jött egy kis sztori, amit voltaképpen a dal szövege is elmesél. Billy Idol elmondta a közönségnek, hogy rengeteg születésnapot, ballagást, diplomaosztót hagyott ki életében, amivel igencsak felbosszantotta családját. Hogy miért tette?

Azért vagyok itt, hogy megosszam veletek ezt a különleges pillanatot.

- fogalmazott az énekes. Persze nem éreztünk bűntudatot, hiszen hamar hozzátette:

Nagyon hálás vagyok nektek, köszönöm, hogy az életemet ennyire csodálatosan színesebbé varázsoltátok!

Ezzel kapcsolatban kifejezte, mennyire örül, hogy újra Budapesten tartózkodhat. Hálája nem csupán a helyi közönségnek szól, hanem minden egyes embernek, aki elutazott a koncert kedvéért, illetve azoknak is, akik már más városokban is részt vettek a fellépésein.

Steve Stevens felé fordulva az énekes csak ennyit mondott: "Mutasd meg nekik, hogyan kell igazán slágert játszani!" A közönség lelkesen énekelte végig a dalt a frontemberrel, együtt teremtve meg az élmény varázsát. A szám után következett a zenekar bemutatása, ahol a közönség tapsa kísérte a bandát. Az énekes ezután búcsút intett, majd a zenekarral együtt elhagyta a színpadot, a légkörben még mindig ott lüktetett a zene ereje.

Billy Idol budapesti koncertje remek előadás volt. Hangulatos fellépés, amiben volt hely a nosztalgiának, az újdonságnak, a szórakozásnak és a hálának egyaránt. Bár látszott az énekesen, hogy a végére már némileg elfáradt (a White Wedding nehezebb részeit a közönséggel énekeltette el), összességében azt kell mondanom, továbbra is remek formában van a lassan 70 esztendős frontember. Biztos vagyok benne, hogy még látni fogjuk Magyarországon, és remélhetőleg akkor is ilyen jól fogja érezni magát - akár csak a közönsége.