A magyar olimpiai bajnok egyedülálló módon küzdötte le daganatos betegségét, és így építette újjá életét.

- Az interjú megszervezése nem volt egyszerű, mivel megbetegedett. Mostanra jól van?

Még mindig köhögök, és inkább távol maradok az emberektől, mert az influenzám még mindig terjedhet.

- Olvastam, hogy gyerekkorában nem volt mindig ennyire óvatos, emiatt lett úszó is.

- Valóban. Öt éves koromig kétszer sikerült majdnem belefulladnom a vízbe. Az elsőre nem emlékszem, csak a szüleim elbeszéléséből, egy balatoni nyaralás alakulhatott volna rosszabbul is, ha nincsenek résen, míg a másik már élesen él bennem, mikor a Tisza-híd lábánál úszógumival bontogattam a szárnyaim, majd egy idegen férfi rántott ki a folyóból, mert elsüllyedtem. Emiatt már 1979 szeptemberében a Szegedi Úszóegyletnél találtam magam. Pokoli volt a kezdet.

Miért van szükség arra, hogy megértsük a dolgok mélyebb okait? Mert a kérdés mögött rejlő kíváncsiság segít bennünket abban, hogy felfedezzük a világot, és megtaláljuk a saját helyünket benne. Az "miért" kérdés nem csupán egy egyszerű érdeklődés; ez a tudás keresésének kulcsa, amely új perspektívákat nyithat meg előttünk.

Az akkoriban népszerű "buborékos" uszodában Lia néni irányítása alatt merültem el először a víz világában. Az 1-es pályán, amelyhez már akkor is különös ragaszkodással viszonyultam, kapaszkodtam a kötélbe, és a hideg vízben reszketve, könnyek között küzdöttem a félelmemmel. Ekkor jelent meg Gyémánt Imre bácsi, az uszoda bölcse és mesteredzője, aki szánakozva nézett rám, majd hirtelen kiparancsolt a medencéből, hogy aztán egy mozdulattal úgy hajítson vissza a vízbe, hogy ijedtemben leúsztam életem első 50 méterét. Ezzel a lendülettel, mindössze 8 évesen, már a mellúszásban a harmadik helyen végeztem. Az uszodai kalandjaim itt nem értek véget; a medencében maradtam, és ebben nagy szerepe volt Banka Péter nevelőedzőmnek, aki rengeteget tett értem. Hamarosan már az idősebbek között is versenyezhettem, és büszkén mondhatom, hogy több győzelmet is elértem. Különösen emlékezetes volt, amikor 1500 méteres gyorsúszásban, mindössze 12 évesen, a tizennégy évesek között elsőként csaptam célba, ráadásul korosztályos csúccsal. Ekkor figyelt fel rám a híres Széchy Tamás, ami újabb mérföldkő volt az úszókarrieremben.

- És Budapestre került?

Akkor még nem gondoltam, hogy komolyabb fordulat vár rám, hiszen Széchy úgy ítélte meg, hogy még túl fiatal vagyok, és bármilyen irányba elmozdulhat az életem. Végül be is igazolódott a megérzése, amikor eltörtem a kezem, ami miatt félévig távol kellett maradnom a versenyektől. Eközben Széchy érdeklődött edzőmnél, hogy hol van az a tehetséges gyerek, akiről hallott. Amikor kiderült, mi történt velem, és hogy felépültem, meghívott Budapestre, hogy részt vegyek egy technikai válogatón a Komjádi uszodában. Ott, miközben a kor legnagyobb úszói, köztük Darnyi Tamás is a vízben voltak, én az 1-es pályán, - ahol másutt is lehettem volna - bemutattam a különböző úszásnemeket. Édesanyám elkísért, aki Széchy rögtön választás elé állította. Miután sikerült meggyőznöm őt a tehetségemről, Széchy azt mondta, hogy a fia maradhat, de két hét múlva indulunk Kubába egy edzőtáborba. Anya, a kötelességtudó természetével, azonnal intézkedett, így elkezdődött a pesti karrierem, és új fejezet nyílt az életemben.

Bizonyára nem volt könnyű az egész család számára ez a megpróbáltatás.

Nem titkolom, nekem is sokat jelentett. Anyával Budapestre költöztünk egy szolgálati lakásba, mert ő nem engedett kollégistának, legalábbis így gondolta. Apám Szegeden maradt a nővéremmel, aki az Orvosi Egyetem hallgatója volt. Rengeteg időt töltöttem el edzésekre utazva, laktunk Újpesten, majd Óbudán. Nagy áldozatot hozott értem, és ezt sosem felejtem el.

Tejfeles szájjal hogyan élted meg, hogy a világ élvonalához tartozó felnőtt válogatott tagjaként merültél el a hosszútávú versenyek kihívásaiban?

- Hirtelen jött a váltás, viszont Darnyi Tamás személye olyan hatással volt rám és ránk mindannyiunkra, hogy bármekkora edzés munkát elvégeztünk már csak miatta is, milliószor köptük ki a tüdőnket. Emlékszem az 1991-es Perth-i világbajnokságra, amit világcsúccsal megnyert, a folyosón néztem végig a versenyét. Óriási volt, mint ahogy az is, mikor rá egy évre Barcelonában bronzérmes lettem mögötte, és az eredményhirdetés előtt, megismerhettem a rutinos sportoló érzékeny oldalát. Odajött hozzám, atyai gondoskodással megigazította a gallérom, gratulált. Megtisztelő volt mellette állva hallgatni a himnuszt, ami nekem is szólt.

- Atlantában viszont minden tekintetben a csúcsra ért. Személy szerint, anno én titokban reménykedtem benne, hogy megnyerheti az olimpiát.

- Akkor valószínűleg egyedül lehetett ezzel, mert nagyon sok negatív kritika ért 1996-ban. Nem tagadom, megfordult a fejemben, hogy abbahagyom az úszást. Széchy Tamással is sok konfliktusunk volt, nagyon elfáradtam lelkileg, viszont Rózsa Norbert példája hozott vissza az életbe, mert két előzetesen nyert olimpiai ezüstérmét kudarcként kezelte, és mindent megtett azért, hogy aranyérmes legyen. Tavasszal megúsztam életem legjobbját az ötkarikás játékok előtt, de nem kapott visszhangot, így álltam fel a medencekövére az ötkarikás döntőmre. Hazudik, aki azt mondja, hogy nincs bef.sva, annyi bizonytalanság volt bennem, aztán minden mindegy alapon beugrottam az 1-es pályán a vízbe, és izgalmassá téve a viadalt, megnyertem, karrierem második legjobb időeredményével.

- Győzelme radikálisan megváltoztatta az életét?

A parton, amikor az edzőim örömtől sugárzó arccal megöleltek, akkor vált világossá számomra, hogy nem is számítottak ekkora sikerre tőlem. Nevelőedzőm szemei könnybe lábadtak, és mindig elérzékenyült, ha bármilyen versenyt megnyertem. Még a Szombat Esti Láz táncversenyének győzelme után is úgy gratulált, mintha az olimpiát nyertem volna. Apám pedig csak annyit mondott: "Ez most sikerült, ennyi." A győzelmem utáni eufória azonban félévig tartott, míg végül rájöttem, hogy ezzel nem csupán öröm, hanem hatalmas felelősség is jár.

Még 2000-ben, Sydney varázslatos városában is rajtkőre lépett, habár nem épp kedvező előjelek kísérték az olimpiai megmérettetésre.

- Egy banális részleges mellizom-szakadást szenvedtem, akkor már egyetemistaként Phoenixben úsztam és egy költözködés közben ért a baleset, így az ott elért 4. helyem felért számomra egy dobogós hellyel. Aztán lediplomáztam Amerikában, de közben az utolsó félévem nyarán, Budapesten megismerkedtem a feleségemmel. Egy barátom révén, véletlenül, aki elhívott az uszodába, automatikusan a Komjádiba mentem, mire kiderült, hogy a Margitszigeten vár rám, három csinos nő társaságában. Mikor odaértem kaptam 3 db promóciós nyalókát a bejáratnál, amit azonnal a hölgyeknek ajándékoztam, a gesztus tetszett mindenkinek, nekem pedig Petra, aki mesélni kezdett a táncról, megnyert vb-kről, az argentin tangó rejtelmeiről, rabul ejtett, azonnal teszteltük is kapcsolatunkat, hiszen félévre még vissza kellett utaznom Phoenixbe. Aztán komolyra fordult a szerelmünk, és bár úgy terveztük, hogy korábban vállalunk gyermeket az élet közbe szólt...

- Megrendült mikor meg tudta, daganatos betegsége van?