Egy magyar bíboros, aki már a pápai trón varázslatos világában képzelte el magát, ám hirtelen egy váratlan esemény teljesen megváltoztatta sorsát. A fenséges palota falai között, ahol a szent hagyományok és a titkos intrikák keverednek, egy döntés vagy eg

A középkori Magyarország történetében kiemelkedő szereplővé vált Bakócz Tamás, aki a jobbágysorból emelkedett fel. Szolgálataiért Mátyás király a győri és egri püspöki címmel jutalmazta, majd Ulászló király az esztergomi érsekséget is ráruházta. A gazdag bíboros 1513-ban már a pápai trón közelében állt, ám a Mediciek hatalmának árnyékában végül nem tudta megvalósítani ambícióit.

Ma sem tisztázott pontosan, mikor látta meg a napvilágot Bakócz Tamás. Az állami anyakönyvezés csupán 1895-ben kezdődött hazánkban, míg az adatnyilvántartás a római katolikus egyház 1563-as tridenti zsinatának határozata nyomán indult el. A nemesi családok esetében valamennyi levéltári adat megmaradt, azonban egy XV. századi, egyszerű jobbágycsaládból származó gyermek születési dátumát legfeljebb csak megközelítőleg lehetett meghatározni.

Bakócz Ferenc kerékgyártómester harmadik fia, Tamás története is figyelemre méltó. Az oklevelek alapján úgy tűnik, hogy 1442 körül látta meg a napvilágot Szatmár vármegye Erdőd településén. Apja, aki a Drágffy család birtokán dolgozott, fáradhatatlan iparosként törekedett arra, hogy öt fia számára biztosabb és szebb jövőt építsen. Fiai közül a legidősebb, Bálint, volt az első, aki sikeresen kitört a szegénységből, amikor a papi pályát választotta. 1459-ben, Ország Mihály nádor támogatásával, Janus Pannoniustól örökölte a titeli prépostságot, így megnyitotta az utat a család számára egy új, fényesebb élet felé.

Bálint jelentős vagyona egy részét öccsének, Tamásnak az oktatására szentelte. Tamás a szatmárnémeti domonkosok iskolájában kezdte el tanulmányait, de később Boroszlóban és Padovában is folytatta a tanulást. 1464-ben Krakkóban filozófiából doktorált, ami komoly mérföldkő volt pályafutásában. Ezt követően öccsével, Ferenccel együtt a ferrarai egyetemre utazott, ahol már Erdődi Tamás néven ismerték.

Származását sosem titkolta, sőt, büszkén hangoztatta, hogy "nem nemesi ősöktől származik, és egy szerény otthonból emelkedett fel a Gondviselés kegyelme által."

1470 táján Rangoni Gábor erdélyi püspök, Mátyás király titkos kancellárjának munkatársa lett. Rangoni 1474-ben a Váradi Péter előléptetésével megüresedett kancelláriai titkári posztra emelte. Bakócz így Mátyás udvarába került, ahol 1483-ban kinevezték királyi titkárnak.

Katonai ügyekben nem volt tapasztalatlan, hiszen amikor a helyzet úgy kívánta, ügyesen forgatta a fegyvert. Emellett az udvari intrikák bonyolult világában is próbálta megtalálni a helyét. 1484 nyarán ő értesítette Mátyást Váradi Péter kancellár, kalocsai érsek János herceg érdekében tett nyilatkozatairól, ezzel pedig Beatrix királyné haragját is magára vonva. Bár a király az árvai vár börtönébe záratta a kancellárt, a kancellári posztot végül nem ő, hanem a váradi püspök kapta meg.

Mátyás ezzel együtt nem maradt hálátlan, hiszen 1486-ban a győri püspöki cím mellé egy év múlva neki adományozta az egrit is.

Mátyás király halála után Corvin Jánossal szemben a Jagelló-jelölt támogatására lépett, és ő volt az, aki kiötlötte a botrányos házasságot Beatrix özvegy királyné és II. Ulászló között, amely rövid életűnek bizonyult. Szándékosan hibát vétett a frigy formalitásaiban, hogy ezzel érvényteleníthessék azt. Ulászló hálásan jutalmazta, 1491-ben titkos és főkancellári posztra nevezte ki, valamint elnyerte az egri püspökséget. Testvére, Ferenc, a győri püspöki székben követte őt. 1497-ben az esztergomi érsekséget is megkaparintotta, három év múlva pedig VI. Sándor pápa bíborosi kalapját is átadta neki. A XVI. század küszöbén már az ország egyik legbefolyásosabb és legtekintélyesebb egyházi vezetőjévé vált. 1507-ben II. Gyula pápától a konstantinápolyi pátriárkai címet is megszerezte, ami tovább növelte hatalmát.

Rómában pápajelöltként figyeltek rá, és bár a harcias II. Gyula szelleme uralkodott, ő a béke bajnokaként határozta meg magát. Diplomáciai érzékével ügyesen navigálta a politikai vizeket, minden féllel próbálva baráti kapcsolatokat kialakítani.

Görög Dániel Bakócz Tamás római bevonulásáról készült tanulmányában részletesen bemutatja az esztergomi érsek 1512. január 26-i grandiózus érkezését. A bevonulók létszámát körülbelül háromszáz főre tették. A korabeli hagyományok szerint a kísérő csapat nem csupán a bíboros pompáját, hanem anyagi hatalmának szimbolikus megjelenését is képviselte.

A menetet negyven, sárga-fehér Bakócz-címeres lepellel letakart öszvér nyitotta. Majd három zászlóvivő következett - a Magyar Királyság, az Esztergomi Érsekség és a Bakócz család zászlajával. Őket követte a kíséret többi tagja, a testőrök, familiárisok csoportonkénti rendben; hat lovas piros-fehér zászlóval, kilenc lovas vállig érő tollforgóval, tizenöt lándzsás és nyolcvan más fegyveres lovas. A sokadalom végén harminc-harminc nemes és pap vonult, köztük több püspök, és csak a legvégén érkezett Bakócz Tamás almasárga lovon. A lenyűgöző szemle elérte hatását, a tömeg ujjongott, II. Gyula is elismerően csettintett. A római köznépnek annyira tetszett az attrakció, hogy közkívánatra január 30-án meg kellett ismételni.

A pápa 1513. február 20-án bekövetkezett halála után a bíborosi kollégium március 4-én kezdte meg a pápaválasztás folyamatát. Huszonöt bíboros gyűlt össze, és a konklávét megnyitó szentmisét Bakócz celebrálta a régi Szent Péter-bazilikában. Az előzetes megbeszélések öt napig tartottak, ezt követően pedig megkezdődött a szavazás. Az idősebb bíborosok között nem alakult ki konszenzus, ám a fiatalabbak úgy döntöttek, hogy Giovanni di Medicire, a gazdag firenzei nemesre adják voksukat. Az első szavazásra március 10-én került sor, ahol Bakócz nyolc szavazattal a második helyen végzett. Mivel a kétharmados többség még nem alakult ki, másnap újabb szavazást tartottak, amelyen Giovanni di Medici magabiztos győzelmet aratott.

Bakócz tudatában volt annak, hogy a kudarca csalódottságot okozott honfitársai körében, és esztergomi pozíciója is bizonytalanná vált. X. Leó néven trónra lépő riválisa gyakori betegségéből kifolyólag titokban remélte, hogy talán még lehetősége nyílik a csúcsra való visszatérésre. Ugyanakkor a pápának egyre inkább terhére volt Bakócz jelenléte, ezért Észak-, Közép- és Kelet-Európa apostoli legátusává nevezte ki, valamint rábízta egy török ellenes keresztes hadjárat vezetését.

Bakócz a keresztes hadak főparancsnokaként a köznemesi származású Dózsa Györgyöt, a székely hadnagyot bízta meg a vezetői feladatokkal. 1514 májusára a paraszti sereg létszáma körülbelül negyvenezer főre nőtt, ám a feszültség folyamatosan emelkedett, ami számos incidenshez vezetett. II. Ulászló, látva a helyzet súlyosbodását, utasította Bakóczot a hadjárat leállítására, ám az felfegyverzett jobbágysereg a saját nemessége ellen fordult. A felkelést csak véres összecsapások árán tudták megfékezni. A kibontakozó eseményekért sokan Bakóczot okolták, akinek hatalma II. Ulászló két évvel későbbi halála után egyre inkább megcsappant. A később trónra lépő II. Lajos pedig már nyíltan ellenséges viszonyban volt vele.

Akár Lex Bakócz néven is emlegethetjük azt a jogszabályt, amely az 1514-es országgyűlés során született, és amely megtiltotta, hogy jobbágyi származású egyházi személyek püspöki vagy érseki tisztséget tölthessenek be.

Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek a későbbi utódjaként szívhez szóló szavakkal idézte fel Bakócz Tamás emlékét:

Ötszáz évvel ezelőtt nagy volt a bizonytalanság. Az ország lét és nemlét mezsgyéjén állt. Bakócz tudta, hogy a magyar királyság egymaga nem tud megküzdeni a fenyegető veszéllyel, és jó diplomáciai érzékkel keresett kapcsolatokat Európában, de hiába. Az ország török hódoltság alá került. Az, ami ezt követően történt, mutatja, mennyire az isteni gondviselés kezében vagyunk.

Szerémi György, a kor neves történésze úgy véli, hogy Szulejmán a 1521. június 11-én bekövetkezett érseki halálesetet követően határozta el Nándorfehérvár ostromát, ezzel megnyitva az utat a magyarország terjeszkedése felé.