Jó hír érkezett: megszüntették a problémát, így mostantól zavartalanul működik az EESZT! Készen áll a tömeg a patikák felé! - Pénzcentrum

Minden elektronikus közigazgatási szolgáltatás, beleértve az EESZT-t is, zökkenőmentesen üzemel. Azonban a rendszer működése két napig akadozott.
Az Energiaügyi Minisztérium tájékoztatása szerint minden elektronikus közigazgatási szolgáltatás, beleértve az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Teret (EESZT) is, zavartalanul üzemel, mivel a szakértők sikeresen orvosolták a felmerült problémákat.
Augusztus 8-án a kora délutáni óráktól számos elektronikus közigazgatási szolgáltatás működésében fennakadások voltak, illetve le is álltak. A problémát több hardver-elem meghibásodása okozta, az eszközöket gyártó nemzetközi cég és a magyar szervek szakemberei haladéktalanul megkezdték a helyreállítási munkát.
Többek között a Központi Azonosítási Ügynök szolgáltatás, a Digitális Állampolgár mobilalkalmazás és a 1818 Kormányzati ügyfélvonal már augusztus 9-én elérhetővé vált. A felhőalapú receptfelírásért- és kiváltásért, valamint a betegdokumentumokért felelős EESZT szolgáltatásai pedig hajnaltól elérhetőek.