Ha elkezded locsolni a fügéd tövét, egy varázslatos átalakulás veszi kezdetét. A gyökerek felfrissülnek, és a növény elkezd új életre kelni, mintha csak egy titkos erő ébredne benne. A levelek zöldebbé válnak, a gyümölcsök pedig édesebbek és zamatosabbak

Jól viseli a legnagyobb szárazságot is, és még így is terem. Azonba a füge locsolása nem felesleges, összegyűjtöttük, miért érdemes időnként egy-két nagy vödör vizet adni neki!
Miután kiültetted a csemetét a kertbe, alap, hogy az első évben rendszeresen kell adni neki vizet, hiszen fontos, hogy erős gyökereket fejlesszen. Aztán később a füge locsolása általában el szokott maradni, hiszen a legnagyobb szárazságban is növekszik, és folyamatosan hozza a termést. Azonban hiba lenne azt hinni, hogy nem kell néha vizet adni a fügefának vagy -bokornak, hiszen bár enélkül is elvan, ég és föld a különbség, ha meglocsolod olykor a tövét.
Hároméves kor után a fügefa már képes megélni öntözés nélkül is, de ennek megvan a maga ára: ha nem locsolod, az idősebb fa sem fog bőséges termést hozni, és a gyümölcsök kicsik maradnak. Ha hosszú ideje nem esett az eső, és a hőség is elviselhetetlenné válik, érdemes hetente egyszer megöntözni a fügét, ha gazdag szüretre vágysz.
Amikor telis-tele van terméssel, akkor igényli a legjobban a rendszeres öntözést a fügebokor, hiszen nemcsak a gyümölcsök viszik el a sok energiát, de a növény is intenzíven fejlődik. Ezért ilyenkor érdemes fokozottabban figyelni arra, hogy kapjon rendszeresen vizet.
Fontos azonban, hogy amikor locsolod a fügét, ne kapjon túl sok vizet, mert egyrészt elrepedhetnek az érésben lévő gyümölcsök, másrészt a pangó víz a gyökerek károsodását okozhatja. Pontos mennyiséget nehéz meghatározni, mennyi vízre van szüksége az idősebb fügenövénynek, hiszen nem mindegy, hogy milyen nagy a növény, de ha hetente egyszer átáztatod alatta a talajt, azzal biztosan nem fogsz ártani neki.
A füge ápolása nyár végén különösen lényeges, hiszen ha a jelenlegi termés lehullik, még mindig van lehetőség arra, hogy az első fagyok előtt egy újabb adag zöld bogyó beérjen. Amennyiben az ősz száraz, érdemes megöntözni a bokrot, így lehetőséged nyílhat, hogy még egy utolsó alkalommal élvezhesd az édes gyümölcsök ízét az idény során.