Felhőszakadás, jégeső és erős szélvihar - Komoly lehűlés érkezik, ítéletidő zúdul az országra.


Mit jelez ez a KRESZ-tábla? Ha nem vagy tisztában vele, akár 53 ezer forintot is bukhat!

Az északnyugati országrészben már a nap első felében nem kizárt záporok, zivatarok kialakulása, majd késő délutántól, estétől újabb hullámban, nagyobb területen lehet számítani előfordulásukra, heves zivatarok is lehetnek - írja a met.hu.

A délies szél már több helyen megélénkülhet, a zivatarokat viharos lökések is kísérhetik.

A várható csúcshőmérséklet a 32 és 38 fok közötti tartományban alakul, de az északi és északnyugati tájakon kissé enyhébb időre számíthatunk. Késő estére a levegő hőmérséklete 21 és 28 fok között csökken. Hétfőn viszont felhőszakadás és jégeső is megérkezhet, így érdemes figyelni a zivatarok miatt kiadott figyelmeztetéseket, amelyek több vármegyét is érintenek.

Vasárnap este főleg északnyugaton lesz felhősebb az ég, de másutt is lehetnek hosszabb-rövidebb ideig felhős tájak. A záporok, zivatarok éjszaka sem szűnnek meg teljesen. Többnyire délnyugati szél várható, de északnyugaton már északnyugatira fordul a légmozgás. A minimum-hőmérséklet általában 16 és 24 fok között alakul, ennél több fokkal alacsonyabb értékeket a derült, hidegre hajlamos helyeken mérhetnek.

Hétfőn számos helyen számíthatunk záporokra és zivatarokra, sőt, heves zivatarok is kialakulhatnak. A déli és délnyugati szél széles körben megerősödik, majd napközben északnyugati irányba vált. A zivatarok közelében pedig időnként viharos széllökések is előbukkanhatnak.

A csúcsérték tág határok között valószínű: északnyugaton 24, délkeleten, keleten 35 fok körüli értékekre számíthatunk. De lesz olyan országrész, ahol a 20 fokot se éri majd el a hőmérséklet szerdára. Ezt kifejezetten hidegnek fogják érezni az ott élők.

Related posts