Amennyiben üzleti ebédre látogat, érdemes tisztában lennie azzal, hogy melyik étkezés során érdemes a vállalkozásról beszélgetni.

Balatonszőlősön a Casa Christa megmutatja, mitől jó egy konyha

A szakértők szerint az üzleti ebéd nem csupán egy étkezés, hanem egy különleges alkalom, ahol a formális keretek lazulnak, ugyanakkor a professzionális légkör megmarad. Itt valósul meg az a bizonyos "networking", amely lehetővé teszi, hogy az üzleti kapcsolatok sokkal gördülékenyebben épüljenek informális környezetben. Pierre most ismét egy időutazáson vesz részt – pedig csupán annyit tett, hogy elfoglalta helyét a St. Andrea Restaurantban Budapesten.

Nekem nincs bizniszem, csak itt darvadozok, valahol a Nyugati környékén, és arról vizionálok, hogy ha lenne itt egy szökőkút, gondolkodás nélkül beleugranék. Szökőkút az nincs, de van itt Zárkirály, meg Mr. Alkohol, és bármennyire csábító opciók is, én a szemközti St. Andrea éttermet választom.

Szerda van, és hirtelen eszembe jut, hogy tapasztalataim alapján a nyári forróságban a megbízható vendégek mintha eltűnnének, még a törzsvendégek is inkább a hűsítő árnyékot választják, és nyakig ülnek a vízben, távol a biznisztől. Ezzel szemben, ahogy körbepásztázom a helyiséget, egy kis gyomorgörcs kíséretében észlelem, hogy az étterem tele van, minden asztal foglalt, még a pultnál is ülnek. Már majdnem elmenekülnék, amikor egy vendég feláll egy kettes asztaltól, így végre helyet foglalhatok.

Még csak fészkelen a székemben, amikor egy ismerős dallam csendül fel a levegőben, de még nem tudom pontosan, mit is hallok. Aztán hirtelen megjelenik előttem egy római villa hatalmas nappalija, tele hanglemezekkel és műkincsekkel, mint egy álomkép. Templomi áhítattal ülök, fél fenékkel egy kényelmes fotel szélén, és figyelem az ősz mestert, Trovajolit, a filmzeneszerzők titánját, ahogyan szárazra csontosodott ujjai a zongora billentyűin szinte táncot járnak. Keze alól édes-mézes dallamok szivárognak, mintha a levegőt is édesítenék.

Ezt a zenét hallgatom most, és ezek a dallamok egyre messzebb repítenek a gondolataimban. Nincs szükségem madeleine-re ahhoz, hogy megelevenedjen előttem a kép: James Dean, a fiatal amerikai ikon, egy évvel halála előtt motorozik egy templom előtt, míg odabent az olasz filmsztár, Pier Angeli, szívből esküszik egy másik férfinek. Pier Angeli, a mediterrán szépség, akit Vittorio de Sica fedezett fel, pár hónappal ezelőtt még úgy tűnt, hogy James Dean mellett találta meg a boldogságot. Most itt van az amerikai film lázadója, várva, hogy az ifjú pár kilépjen a templom küszöbén, keze a gázmarkolaton, hogy a motorja dühös zúgásával és füstjével öleljen körbe mindenkit, majd eltűnjön az országút ezüstös kígyóján, amely a horizonton véget ér.

A dallam csendben lebeg, majd megáll egy fájdalmas pillanatnál, amikor Pier Angeli már a múlt árnyékában él, James Dean pedig örökre eltávozott. Talán a szerelmi csalódás okozta tragikus végzetét sosem fogjuk megérteni. Pier Angeli új házasságot köt, próbálva elfelejteni mindazt, ami valaha boldoggá tette, ám férje, Trovajoli minden igyekezete és szeretete sem képes begyógyítani a megsebzett szívet. A sors végül elválasztja őket, és Pier Angeli 39 évesen a végső döntésre jut, hogy feladja a harcot.

A szomszédos asztalnál két elegáns középkorú férfi folytat élénk eszmecserét a százalékok világáról. Időnként rápillantanak okostelefonjaikra, újabb számokkal dobálóznak, miközben a tányérjaik tartalmának elfogyasztására is figyelmet fordítanak. Közben én is észreveszem, mi az aktuális üzleti ebéd kínálata. Az emlékek fénye fokozatosan elhalványul, a múltbeli pillanatok varázsa eltűnt.

Kondicionált légkörben mélyedek el a kínálat elemzésében, és az üzleti ebéd fogalmán elmélkedem. Olyan helyet keresek, ami kellően reprezentatív, de nem túl hivalkodó; egy csendes, nyugodt tér, ahol a beszélgetés szabadon áramolhat, és ami mindkét fél számára könnyen megközelíthető, semleges környezet. Nos, ez már megvan. Az etikett is figyelmeztet arra, hogy javasolt az üzleti öltözet viselete, és hogy a tárgyalás lényeges kérdéseit csak az ételrendelést követően, vagy a főfogásnál érdemes felvetni. Érdemes olyan ételeket választani, amelyek egyszerűek és könnyen fogyaszthatók.

Nézzük sorjában: a legkönnyebbnek a pirított kenyérkockákkal turbózott padlizsán ígérkezik, némi konfitált lehéjazott marinált koktélparadicsommal, pirítatlan fenyőmaggal, és egy marék madársalátával. Előny, ha jól néz ki az ilyen egészségesnek kreált kompozíció, ha többet mutat, mint amennyi ténylegesen benne van. Lágyan harmonizálnak az összetevők, okos összeállítás, mindenki jól jár.

Nyári napfényben, itt az ebédidő! Észrevettem, hogy az étlap elején található kímélő fogások nemcsak a fogyasztók figyelmét vonzzák, hanem a társaságban lévő partnerek kedvét is megadják a hasonló választásokhoz. Ez bizony a mimikri-effektus, ami nem egy tréfás dolog! Nem szeretnék kilógni a sorból.

Bár a hazai munkavállalók körülbelül fele nem szakít időt ebédszünetre, és inkább az íróasztaluknál fogyasztják el az otthonról hozott ételt, én itt ülök, és üzleti ebédet élvezek. Az éttermek láthatóan nem tekintenek erre a jelenségre, mintha nem is létezne.

Ami igazából megmozgatja a fantáziámat, az a szivárványos pisztráng, és a mellé hangolt harsány zöldek: a sóskás uborkakrém, az uborkalé és zselé mint jus, frissítő savak, egy kis pisztrángkaviár, nem csak a színe miatt. A mustármagok más nyelvi savtartományba terelik a jól kitalált kánikulai hűsítő kompozíciót. Szépen villognak az egymással néhol szkanderező ízek.

A párolgás hőt von el, kóstolgattam ezt a mondást, míg egyszer régen, Szicíliában rá nem jöttem, hogy mennyire igaz, s bár legyen puhán simuló üzletekre kondicionálva a St. Andrea étterem légtere, egy forró kacsaleves, még ha sósabb érzetű is, mint kéne, a benne lebegő vékony, füstölt kacsasonka-szeletekkel ellenállhatatlan. Már csak ide, magam elé mormolom, hogy egy kis mentaszórás felfrissítené.

Itt egy különleges tojásos galuska vár ránk, gazdagon megbolondítva krémes, szénégető módi tojásemulzióval, és némi reszelt keménytojássárgájával, amihez szarvasgomba és friss fejes saláta társul. Ezt az ízkombinációt sosem lehet megunni! Már a csillagos Veres Istinél is hasonló élményben volt részem; szinte emblematikus fogás, ha ezt a szót nem használták volna már el túlságosan. Mindenesetre egy üzleti ebéd menüben biztosan megérdemli a helyét, hiszen a szarvasgomba különleges illata még a legszigorúbb, jól öltözött üzletembert is könnyelművé varázsolhatja.

A szikárabb jelleműeknek itt a babyspenótos lazacszelet, sóscitromos mártással, rejtőzködő nudlival. Szerény kinézet, dísztelen, visszafogottnak tűnő ízígéret, de

Körbepillantva úgy tűnik, mintha az üzlet minden zugában megkötötték volna az üzleteket. Én pedig éppen tonkababos csokoládét majszolok málnával, miközben egyetlen porcikám sem vágyik rá. Persze, ez nem teljesen igaz; csupán próbálom megőrizni a fegyelmet. Az a gondolat motoszkál bennem, hogy ha elutasító érzésekkel kísérve falatozom, akkor talán olyan, mintha nem is ettem volna.

Pierre, a gasztronómiai művész, aki a kulináris világ rejtelmeiben kalandozik, új ízeket és élményeket teremt. Művészi érzékkel kombinálja a hagyományos fogásokat a modern technikákkal, így minden tányér egy-egy lenyűgöző történetet mesél el. Szenvedéllyel kutatja az alapanyagok forrásait, és a legfrissebb, helyi termékek felhasználásával varázsolja el a vendégeit. Pierre nem csupán ételeket készít, hanem igazi gasztronómiai élményeket kínál, ahol a látvány, az íz és az illat harmóniában egyesül. Az ő konyhájában a gasztronómia nem csupán táplálék, hanem egy felfedezőút, amely minden falatban új kalandokat rejt.

A fentiek nem feltétlenül képviselik az Index szerkesztőségének hivatalos véleményét.