Hogyan zárulhat le az orosz-ukrán konfliktus? - Történelmi párhuzamok a lehetséges kimenetekhez Az orosz-ukrán háború végének forgatókönyvei sokféle irányban alakulhatnak, és a történelemből merített példák segíthetnek megérteni, milyen lehetőségek állna

Üdvözöljük az „On the Other Hand” rovatában, ahol a Portfolio szerzői személyes véleményeiket osztják meg. Fontos megjegyezni, hogy ezek a nézőpontok nem feltétlenül tükrözik a Portfolio szerkesztőségének hivatalos állásfoglalását. Amennyiben szeretne hozzászólni a témához, várjuk írását a [email protected] email címre. A megjelent cikkekért kattintson ide.

Minden konfliktus sajátos háttérrel és mozgatórugókkal bír, ami megnehezíti az általánosítást. Kijevből nézve például az Oroszországgal folytatott háború nem 2022-ben kezdődött, hanem már egy évtizeddel korábban, 2014 februárjában, amikor a Krím félszigetet orosz erők foglalták el, és a kelet-ukrajnai térségekben orosz titkosszolgálatok, valamint "önkéntes" katonai egységek indítottak fegyveres akciókat. Ezért már itt is nyilvánvalóan egyedi jellemzőkről beszélhetünk. Ennek ellenére a nemzetközi színtéren előforduló példák hasznos tanulságokkal szolgálhatnak az orosz-ukrán háború megértéséhez is.

Egy háború sikeres befejezéséhez alapvetően kétféle körülmény szükséges: vagy az egyik fél teljes győzelme, ami a másik fél totális vereségével jár, vagy egy katonai patthelyzet, amely a felek kölcsönös kimerültségéhez vezet. Az első esetre klasszikus példa a második világháború, amikor 1945-ben Németország a szövetséges erők előtt megadta magát. A második eset jól illusztrálja a koreai háború, amely 1953-ban a frontvonal befagyásával és az ország megosztásával zárult le, megakadályozva ezzel a végső győzelem elérését egyik fél számára sem.

Egyéb esetekben a tárgyalások nagyrészt kudarcra vannak ítélve, hacsak nincs egy olyan külső hatalom, amely mindkét félre rá tudja erőltetni az akaratát és rákényszeríteni őket a háború lezárására.

Az orosz-ukrán háború kontextusában szinte lehetetlen elképzelni, hogy bárki képes lenne Oroszországra, amely közel hatezer nukleáris töltettel bír, az akaratát rákényszeríteni.

Ha nincs győzelem vagy vereség, és mindkét fél hisz a katonai megoldásban, akkor a tárgyalások iránti érdeklődés minimálisra csökken. Az egyetlen kivétel talán az lehet, ha ezek a megbeszélések a győztes számára kedvező ultimátum elfogadásával zárulnak.

Az elmúlt évtizedek nemzetközi konfliktusait elemezve több izgalmas és sokszínű forgatókönyv bontakozik ki a modern háborúk befejezésére. Ezek a lehetőségek különböző megközelítéseket tükröznek, melyek a béke helyreállítására és a jövőbeli feszültségek elkerülésére irányulnak.

Donald Trump amerikai elnök már a választási kampány során is kiemelt figyelmet szentelt az orosz-ukrán konfliktus rendezésének, és ehhez egy jól körvonalazott stratégiát dolgozott ki. Elképzelése szerint aktív közvetítőként lépett volna fel, kényszerítő erőként beavatkozva a felek közötti tárgyalásokba, hogy a megegyezés elérhetővé váljon. Ennek érdekében bónuszok és szankciók ígéretével próbálta volna rábírni a konfliktusban részt vevő országokat a kompromisszumra. A terv elsődleges eleme egy általános, feltételek nélküli, 30 napos fegyverszünet bevezetése lett volna, amelyet szükség esetén folyamatosan meg lehetett volna hosszabbítani. A harcok felfüggesztését követően indultak volna meg a tárgyalások, amelyek akár éveken át is elhúzódhattak, hiszen az amerikai elnöki adminisztráció is tisztában volt azzal, hogy a két fél álláspontja között hatalmas távolságok húzódnak. Ennek ellenére a béke fenntartása érdekében a konfliktus "befagyasztott" állapota kedvező alternatívát jelentett volna a hosszú távú megoldások kereséséhez.

Miután Moszkvában egyértelműen visszautasították az általános fegyverszünet lehetőségét – kezdetben Ukrajnában is hasonló helyzet állt fenn, de a fegyverszállításoknak köszönhetően Washingtonnak volt befolyása Kijevre –, Trump egy merész kezdeményezést javasolt: egy nulladik lépés keretében részleges tűzszünetet kérve a levegőben és/vagy a tengeren, amely később fokozatosan kiterjeszthető lett volna.

Ez a Trump-féle megközelítés alapvetően a nemzetközi példákat követte.

A háborúk befejezése jellemzően egy összetett, többlépcsős eljárást követel meg, amelyben kulcsszerepet játszanak a tűzszünetek, a nemzetközi közvetítők bevonása és a hosszú távú politikai egyezmények kialakítása.

A folyamatra jellemzően az alábbi lépések követhetők:

A valós események természetesen nem mindig követik a tervezett forgatókönyveket. A koreai háború befejezését célzó fegyverszüneti tárgyalások már 1951-ben elkezdődtek, csupán egy évvel a konfliktus kitörése után. Ezek a megbeszélések azonban számos megszakítással és hosszú, kényszerű szünetekkel folytatódtak, a megállapodott tűzszüneteket pedig mindkét fél többször is megszegte. Végül 1953. július 27-én, összesen 158 hivatalos ülés után került sor a fegyverszüneti megállapodás aláírására. Ez a folyamat 2 év és 17 napot ölelt fel, és ebben az esetben csupán a fegyverszünet elismeréséről beszélhetünk.

A koreai háború kapcsán mindmáig nem született hivatalos békemegállapodás, így a kezdetben sebezhetőnek tűnő, de már közel 72 éve fennálló béke csupán egy fegyverszünet révén állt elő. A posztszovjet térség eddigi tapasztalatai, valamint az orosz és ukrán érdekek között feszülő óriási szakadék miatt nem kizárt, hogy végül nem jön létre semmilyen, a felek által közösen elfogadott és aláírt békeszerződés, csupán egy tűzszünet, amely lehetővé teszi a jelenlegi frontvonalak stagnálását.