Lovászy László műve, "Egy elvesztett jelentés a humanizmusról", mélyrehatóan vizsgálja a humanizmus fogalmának átalakulását a modern társadalomban. A szerző rámutat arra, hogy a humanizmus eredetileg az emberi méltóság és a racionalitás ünneplésére épült,
Izrael már lépéseket tesz annak érdekében, hogy Damaszkusz ne jelentsen számára többé veszélyt.
A két ünnep közötti hírek között elsikkadt egy igen érdekes eset, a 2024-es év egyik legnagyobb, ha nem éppen a legnagyobb filozófiai és eszmetörténeti fejleménye. Történt, hogy a bevallottan ateista brit etológus, azt - Az isteni téveszme és az Önző gén világhírű szerzője - tiltakozva a transzneműek jogaiért harcolók politikai (és keresztényellenes) törekvései ellen, több, hasonlóan ismert és elismert ateista gondolkodóval (pl. Steven Pinklerrel) együtt 2024 december utolsó napjaiban elhagyta a Freedom from Religion Foundation-t (FFRF). Ez a lépés nem volt teljesen előzmény nélküli: Dawkins most már "kulturális kereszténynek" vallja magát - fogalmazott a brit LBC nevű adónak 2024 áprilisában adott interjújában.
A másik érdekes fejlemény Mark Zuckerberggel kapcsolatos, akiről manapság a "Facebook cenzúra eltörlése" kapcsán írnak az újságírók, pálfordulást, illetve elvtelen árulást emlegetve. Zuckerberg Saulból Paul lett a vélemény- és szólásszabadság digitális damaszkuszi útján. Vele kapcsolatban - már-már Dawkinshoz hasonló - érdekes fejlemény, hogy a nyakában immáron egy zsidó imarészletet tartalmazó arany medált hord, amelyet esténként a lányainak elénekel elalvás előtt és amelyet most már minden nyilvános megjelenésekor büszkén visel Friedrich Nietzsche által leírt "Isten halott!" mondata után 142 évvel.
Dawkins pálfordulása a biotechnológia minden újításával élni kívánó, az emberi természet "kijavítására" törekvő transznemű közösség elleni kiállásként értelmezhető. Ezzel szemben Zuckerberg, mint a világ egyik legnagyobb technológiai vállalatának vezetője, a hagyományos értékekhez és tradíciókhoz való visszatérést szorgalmazza a poszthumán kor kontextusában, ahogyan Francis Fukuyama is foglalkozott ezzel a témával. E két jelenség és a mögöttes filozófiai dilemmák – a biotechnológia etikai vonatkozásai és a technológiai társadalom értékrendje – szoros kapcsolatban állnak egymással, amit Dawkins két legfontosabb művének témái is világosan tükröznek.
Fukuyama, az ikonikus „A történelem vége és az utolsó ember” (1989) című mű szerzője, hangsúlyozza, hogy az emberi természet és a hagyományok tisztelete kulcsszerepet játszik a legfejlettebb politikai rend és a klasszikus liberális demokrácia kialakulásában. Szerinte az emberi lét „ki- és feljavítására” irányuló transzhumanista törekvések komoly fenyegetést jelentenek a liberális társadalom jövőjére, amely nem a szekularizált neoliberális ideológiát képviseli. Fukuyama aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy ez a projekt a történelem újraindulásához vezethet - akár a középkor, akár az ókor irányába - ahelyett, hogy az emberi fejlődés dicsőséges lezárását hozná. Részben ennek oka, hogy a tudós szerint az emberi jogok és az emberi természet közötti kapcsolat mára már nem egyértelmű: egyre többen kérdőjelezik meg, hogy létezik-e egyáltalán emberi természet, és a jóról, valamint a rosszról alkotott nézeteink is eltávolodtak ettől a fogalomtól.
Ahogy Fukuyama a Poszthumán jövendőnk - A biotechnológia forradalom következményei című könyvében megjegyzi: "(e)z a lehetőség nem vehető félvállról, ugyanis a létező emberi természet tölti meg állandó tartalommal azt a fogalmat, amelyet önmagunkról mint fajról alkotunk.
Emberi természetünk nem csupán formálja, hanem sok esetben korlátozza is a különböző politikai rendszerek működését. Ennek fényében a tudományos fejlődés, mely képes újraértelmezni, sőt megváltoztatni azt, amik vagyunk, komoly hatással bírhat a liberális demokrácia működésére és a politika lényegére. Fukuyama hangsúlyozza, hogy a géntechnológia és az emberi test manipulációja körüli aggályok leginkább a vallásos közösségek részéről merülnek fel. A kereszténység tanításai szerint ugyanis minden egyén, függetlenül társadalmi státuszától, egyenlő méltóság birtokosa, ami automatikusan egyenlő tiszteletet is követel meg. A japán-amerikai filozófus véleménye szerint:
A biotechnológia különböző ágazataival kapcsolatban a vallás nyújtja a legélesebb és legmeggyőzőbb érveket. Ugyanakkor ezek az érvek nem fognak hatni azok számára, akik nem osztják a vallás alapvető premisszáit.
Amennyiben feltételezzük, hogy a teljes emberi genetikai állomány módosítása lehetővé válik a transzneműséghez való jog érdekében, felmerül a kérdés: hol húzódik a határ? Elképzelhető, hogy egy olyan helyzet áll elő, amikor nem emberi lények is egyenlő méltóságot érdemelnek? Fukuyama véleménye szerint, ha a genetikai véletlenszerűség helyét a tudatos választás veszi át, akkor a társadalmi egyenlőtlenségek fokozódni fognak. Ahogy Nietzche is megjegyezte, ha eltűnik az az egyértelmű határvonal, amely az emberiséget körülöleli, lehetőség nyílik arra, hogy a társadalom visszatérjen egy sokkal hierarchikusabb struktúrához. Ez pedig újra megjelenítheti a születési arisztokráciát, amely a (módosított) természetre hivatkozva követelheti az egyszer már eltörölt "előkelőséget".
Fukuyama már 2004-ben figyelmeztetett arra, hogy a transzhumanizmus a világ egyik legveszélyesebb gondolatának számít. Véleménye szerint ennek az irányzatnak a létezése közvetlenül fenyegeti a társadalom középpontjában álló emberi értékeket. A transzhumanizmus ugyanis alapvetően underminerheti a törvény előtti egyenlőséget, amely a modern demokráciák alapköve. Fukuyama hangsúlyozza, hogy az Egyesült Államok történelme az elmúlt kétszáz évben arról tanúskodik, hogy az ország Függetlenségi Nyilatkozatában foglaltak szerint "minden ember egyenlőnek teremtetett", és ez az elv megköveteli, hogy a bőrszín, a nem vagy a szexuális irányultság ne befolyásolja senkinek a jogait és méltóságát.
A technológia világában léteznek olyan csoportok, akik csak részben, vagy akár egyáltalán nem férnek hozzá a digitális vívmányokhoz. Ez a helyzet különösen aggasztó, hiszen a modern egészségügy által nyújtott biotechnológiai innovációk, amelyek célja a testi és lelki szenvedéseket okozó betegségek, súlyos fogyatékosságok, vagy éppen a potenciálisan halálos járványok megelőzése, teljesen más megközelítést igényelnek. E két terület között éles határvonal húzódik, és fontos, hogy ne keverjük össze az egészségügyi előnyöket a technológiai hozzáférés korlátjaival.
Fukuyama 2003-ban megjelent művében korábbi megállapítását úgy fogalmazta meg, hogy talán a sorsunk arra predesztinál bennünket, hogy kihasználjuk ezt az újfajta szabadságot. Elképzelhető, hogy az evolúció következő lépcsőfokán, ahogy egyesek sugallják, mi magunk tudatosan formáljuk majd meg biológiai felépítésünket, ahelyett, hogy ezt a feladatot a véletlenszerű természetes szelekcióra bíznánk.
Sokan úgy vélik, hogy a poszthumán világ sok tekintetben hasonlóságokat mutat majd a jelenlegi valóságunkkal. Olyan alapelvek, mint a szabadság, egyenlőség, prosperitás, gondoskodás és könyörületesség továbbra is középpontban állhatnak, csupán az emberek egészségi állapota, élettartama és talán intellektusa lesz magasabb szinten, mint a mai világban. Ugyanakkor nem zárható ki, hogy a poszthumán társadalom sokkal hierarchikusabb és versengőbb jelleget ölthet, ami a társadalmi feszültségek számának növekedéséhez vezethet. Előfordulhat, hogy a "közös emberiség" fogalma teljesen eltűnik, mivel az emberi gének annyira keverednek más fajokkal, hogy már nem lesz világos, mit is jelent valójában embernek lenni. Elképzelhető, hogy az emberek, akik túlélik a száz évet, idősek otthonaiban várakoznak, miközben a halál megérkezésére áhítoznak. Másrészt a Szép új világ képe is megvalósulhat, ahol a puha zsarnokság uralkodik, s bár mindenki egészséges és elégedett, senki sem emlékszik már arra, mit is jelent a remény, a félelem vagy a küzdelem.
A transzhumanizmus egyfajta túllépés a humanizmus hagyományos keretein, amelyek az ész és a ráció elveire építkeznek. E törekvés célja az emberi létezés határainak átlépése, ám ezt a folyamatot az emberi identitás, sőt, maga az emberi mivolt megsemmisülésének kockázata kíséri. Harari nem véletlenül írta a 2015-ben megjelent Homo Deus - A holnap rövid története című könyvében, hogy a humanizmus, mint az emberiség önimádata, az elmúlt három évszázad során globális hatalommá vált. Azonban a humanizmus felemelkedése már a saját bukásának csíráit is magában hordozza, ami figyelmeztet a jövőbeli kihívásokra és ellentmondásokra.
Harari a 20. századi humanizmust új dimenziókba helyezi, bemutatva, hogy ennek a filozófiának két ága bontakozott ki: az egyik a szocialista humanizmus, amely számos szocialista és kommunista mozgalmat ölelt fel, míg a másik az evolúciós humanizmus, amelynek legismertebb képviselői a nácik voltak. Mindkét irányzat közös nevezője a liberalizmussal, abban a hitben osztoznak, hogy az értelem és a hatalom forrásai az emberi tapasztalatok, és egyikük sem vonatkoztatott transzcendens erőkre vagy isteni törvényekre.
Végezetül, Dawkins és Zuckerberg kettőse mellett egy harmadik véleményvezér, a szintén bevallottan ateista filozófus John Gray, a London School of Economics and Political Science professzorának még 2019-ben publikált véleménye is érdekes, miszerint: "a kereszténység diadala törést jelentett a nyugati civilizációban. Egyáltalán nem magától értetődő minden emberi lény egyenlő belső értéke vagy az egyes személyek eredendő értékessége. Ezeket az értékeket - amelyeket a szekuláris gondolkodók manapság természetesnek vesznek - a kereszténység helyezte a nyugati világ középpontjába. (...) Végső soron a liberális humanizmus a Biblia lábjegyzete. A szekuláris modernitás nem a kereszténység tagadása, hanem annak csak más formában való folytatása. Azok a bien-pensant ateisták, akik azt hajtogatják, hogy mennyivel civilizáltabbak lennénk, ha nem létezne a kereszténység, nem kérdezték meg, hogy honnan ered a civilizációról alkotott elképzelésük. Nietzsche közelebb állt az igazsághoz. Ha bánjuk a kereszténység felemelkedését, akkor sajnáljuk a liberalizmus, az emberi jogok és a haladásba vetett hit felemelkedését is. (...) (A) világi liberálisok elgondolkodhatnak azon, hogy legalapvetőbb értékeiket véletlenül egy éppenséggel általuk megvetett vallástól szerezték." (A szerző fordítása.)
Dawkins talán az első, ám kétségtelenül jelentős és befolyásos fecske lehet most a tudomány, a filozófia és a szimbólumok világában ebben a kontextusban. Joel Kotkin szerint ugyanakkor félő, hogy nem maradt sok időnk. szerzője szerint a "neofeudalizmussal szembeni ellenállás" kulcsát ma azok az emberek jelentik, akiknek van nagyobb biztonságot adó magántulajdonuk, gyakran saját vállalkozásuk is, és akik közösségeket építenek családjaik körül.
A nyugati kultúra és annak eredményei iránti büszkeségünk visszanyerése elengedhetetlen, miközben nyitott szívvel fogadjuk az újonnan érkezőket és a különböző hatásokat. Ezen attitűd kulcsfontosságú ahhoz, hogy megőrizzük azt az ambíciót és önbizalmat, amely a Nyugat felemelkedését a felfedezések korától egészen az űrkorszakig vezérelte.
Tehát szükség van egy olyan újfajta humanizmusra, amely figyelembe veszi a technológiai fejlődés vívmányait, ám ugyanakkor tiszteletben tartja a humanizmus gazdag és sokszínű európai örökségét, különösképpen a zsidó-keresztény teológiai értékeket. Ugyanakkor el kell utasítanunk a 20. századi humanizmus szélsőségeit, amelyekhez a eugenika és a szcientizmus borzalmai is kapcsolódnak. Ez az új irányvonal, amelyet nevezhetünk akár techno-ortodox humanizmusnak is, egyfajta térnyerést jelenthet Rotterdami Erasmus szellemisége felé, mindezt egy technológiailag fejlettebb társadalom keretein belül.
Eljött az idő a humanizmus gyökereihez való visszatéréshez?
Nos, ez Önön is múlik.
A szerző a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok és Diplomácia Tanszékén dolgozik, mint tudományos főmunkatárs.
A véleménycikkek nem mindig a szerkesztőség hivatalos álláspontját képviselik.
