Ma két éve indult el a véres konfliktus a Hamász részéről Izraelben – Emlékezzünk a túlélők történeteire.

Két évvel ezelőtt, 2023. október 7-én a Hamász fegyveresei brutális támadást indítottak Izrael ellen, amely során több mint 1200 ártatlan életet oltottak ki, és 251 embert túszul ejtettek, akiket a Gázai övezetbe hurcoltak. Ez a véres incidenst, amelyben körülbelül 3000 Hamász-tag vett részt, csupán a konfliktus kezdetének tekinthetjük, amely azóta is tart. Azóta Izrael folyamatosan célzott támadásokat hajt végre a Hamász vezetőinek elrejtett helyszínei ellen, miközben a gázai térség egy súlyos humanitárius válság küszöbén áll. A jelenlegi helyzet senkinek sem kedvez, sem az izraelieknek, sem a palesztinoknak, és habár több próbálkozás is történt a béke helyreállítására, a konfliktus továbbra is megoldatlan marad.

Az évforduló tiszteletére most olyan túlélők emlékeit osztjuk meg, akik között magyarok is találhatók, és akik a támadás napján saját bőrükön tapasztalták meg a veszélyt.

Róna Áser és felesége, Eszter 23 esztendeje hagyták el Magyarországot, hogy új életet kezdjenek Izraelben. Az évek során a gázai határ közelségében, mindössze egy kilométerre található Sa'ad kibucban találtak otthonra. Itt, ezen a békés helyen, váratlanul érte őket a támadás híre, ami mindent megváltoztatott.

- Először a riasztást kaptuk, hogy húzzuk le a redőnyöket, zárjuk be az ajtókat, mert a terroristák valószínűleg áttörtek a kerítésen - emlékezett vissza Eszter a Neshama TV 50 perc című háttérműsorában.

- Semmit nem értettünk abból, ami történt. Mindig is úgy éreztük, hogy a veszély a levegőből leselkedik ránk, és sosem gondoltuk, hogy egyszer csak besétál az ajtón - mondta a családanya, utalva arra, hogy eddig a rakéták adták a legnagyobb félelmet számukra.

Ekkor felhívott a testvérem.

Amikor Eszter végre, egy kis tétovázás után, felkapta a telefont, a testvére hangja zúdult rá, tele izgalommal és kétségbeeséssel. A nő kezdetben nem tudta követni a szavakat, mintha egy távoli világ zajai keveredtek volna a fejében, és csak fokozatosan kezdte megérteni, miért ilyen sürgős a hívás.

- Ekkor kezdett világossá válni számunkra, mi is zajlik a környéken - mesélte Eszter. Talán egyfajta természetes védekezési reflex volt, de teljesen belemerültünk a tagadásba. A család végül beszállt az autóba, és még időben eljutottak arra a kibuc által kijelölt óvóhelyre, ahol biztonságban érezték magukat. Kislányuk és kisfiuk azonban azóta is élénken emlékeznek a fegyverek zúgására, és ijesztő hitelességgel utánozzák a géppisztolyok hangját.

- Most már egészen más itt élni - zárta Eszter.

A 28 éves Ziv Abud a Nova fesztiválon zajló tragikus események túlélője. Az AP hírügynökségnek elmesélte az ott történteket. Amint világossá vált, hogy a terroristák kegyetlenül, válogatás nélkül lőnek mindenkire, Ziv azonnal menekülésre fogta magát. Futás közben észrevett egy óvóhelyet, és megkönnyebbülten érezte, hogy végre biztonságban lehet a páncélozott helységben, amely az út mellett állt.

- Most már tisztában vagyok vele, hogy szinte végzetes csapda volt - emlékezett vissza a történtekre.

Körülbelül 30 ember zsúfolódott össze a betonbódéban, amely eredetileg csak 10 fő befogadására volt tervezve. Amikor a Hamász fegyveresei megérkeztek, gránátokat kezdtek el dobálni a menedékhelyre. Egy egykori katona bravúrosan nyolc gránátot visszahajított, ám a kilencedik már a bunker belsejében robbant fel, azonnal végezve az emberek körülbelül felével.

A füst és zűrzavar közepette a fegyveresek szívszorító kegyetlenséggel végeztek a túszokkal, míg a bunker falai között golyók zörrentek, mint egy rémálom visszhangja. Abud valamilyen csodával határos módon túlélt, mivel a felette tornyosuló testek védelmező árnyékként borultak rá. Amikor végre kinyitotta a szemét, a szíve összetört, ahogy unokaöccse és barátnője holtteste meredt vissza rá. Azóta eltelt időben minden erejével azon munkálkodik, hogy a túszul ejtett emberek biztonságban hazatérjenek, és hogy az ő emlékük ne vesszen el a fájdalom tengerében.

Lishay Lavi, akinek félig magyar gyökerei vannak, és aki Omri Miran felesége, az Egyesült Államokban ünnepelte az évforduló napját. Azért látogatott el ide, hogy hangot adjon a még életben lévő túszok sorsának és jogainak védelméért. Közösségi média felületén megosztott gondolatai így hangzottak:

Két éve már, hogy túszként éltünk. Két éve, hogy a gyermekeim rémülten sikoltoztak a karjaimban. Egy pillanattal azelőtt, hogy elvitték volna Omrit, még megölelhette a gyerekeit. Valahányszor említenek róla, látom az arcukon, hogy igyekeznek felidézni azt a felejthetetlen ölelést. És érzem, mennyire vágyakoznak arra, hogy újra átéljék azt a pillanatot.