Nemzeti Horgászturisztikai Stratégia - Nyitrai Zsolt: Az a törekvésünk, hogy a horgászat minden generáció számára izgalmas és vonzó élményt nyújtson.

Magyarországon több mint egymillió horgászigazolvánnyal rendelkező lelkes pecás található, és ez a szám folyamatosan emelkedik. A Bors heti horgászrovatával igyekszik még több embert a tó- és folyópartok varázslatos világába csábítani. Ez alkalommal Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója osztotta meg velünk gondolatait egy exkluzív interjú keretében.
Magyarország Kormánya és a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) közösen kidolgozta a Nemzeti Horgászturisztikai Stratégiát, amelyet mostantól hivatalosan is elfogadott. Szűcs Lajos, a MOHOSZ elnöke a bejelentés során a kezdeményezést történelmi mérföldkőként értékelte. Ön hogyan vélekedik erről?
Semmi túlzás nincs e kijelentésben. Hazánkban több mint egymillió horgász van, és Magyarország a horgászsportban évek óta a világ első három nemzete között szerepel. Kijelenthető, hogy Magyarország horgásznagyhatalom, ezért a Nemzeti Horgászturisztikai Stratégia (NHTS) elfogadása valóban történelmi jelentőségű lépés, nemcsak a horgászok, hanem az egész ország számára. Ennek az oka, hogy most egy olyan kiemelt lehetőséget, egyben felelősséget kapott meg Magyarország Kormányától a MOHOSZ, amely az Országos Horgászturisztikai Hálózati Program megvalósításán keresztül a jövőben valamennyi horgász érdekeit fogja szolgálni. Korábban soha nem volt ilyen egységes stratégia, amely a horgászokkal történő párbeszéd alapján készült. Látni kell, hogy e döntés a horgászok elmúlt évtizedben kifejtett közös munkájának is az elismerése, legyen szó a szervezeteik átalakulásáról, fejlesztéséről vagy a horgászokmány-digitalizáció terén elért eredményekről.
Az NHTS létrehozásában rengeteg kolléga és minisztérium fáradhatatlanul együttműködött, így sajnos nem tudom mindenkinek személyesen kifejezni a hálámat. Mégis, szeretném különösen kiemelni dr. Szűcs Lajos elnök, dr. Dérer István főigazgató és Dienes Erika igazgató kiváló munkáját, akik nélkül nem jutottunk volna el idáig. Emellett fontos megemlíteni a horgászokat is, akik felelősségteljes tevékenységükkel nagyban hozzájárulnak a stratégia sikeres megvalósításához.
Hat év alatt a kormány összesen 24 milliárd forint támogatást biztosít a MOHOSZ számára, ebből az idei évre kétmilliárd forintot különítettek el. Az első év célja pedig az, hogy megerősítse a halászati ágazat alapjait és elősegítse a fenntartható halgazdálkodást.
A horgász "a lábával szavaz", így oda megy horgászni, ahol jól érzi magát. A horgászszövetség felmérte a vizeket, a forgalmi tényeket és a jövőre vonatkozó reális igényeket, ezek alapján kialakult egy országos hálózatos horgász-infrastruktúra terve. Fontos, hogy nem zárt terek, hanem valódi, nyitott közösségi találkozási pontok épülnek vagy szépülnek meg, melyek rendelkezésre állnak más aktív sporttevékenységet végzők, valamint természetesen a helyi lakosok számára is. 2025-ben a legnagyobb regionális horgász- és versenyközpontok 1. és 2. ütemének tulajdoni és engedélyes környezetének rendezése, előtervezése mellett kiemelt feladat az egyesületi bázispontok fejlesztése, mely munka keretében már most is közel 100 helyen történtek fejlesztések. A cél, hogy 2026-tól egyre több helyen egyre több horgász és látogató vehesse igénybe a program szolgáltatásait, élvezze azok előnyeit.