Néhány nap leforgása alatt megkezdődött a káosz: a nyugatbarát álarc mögött egy könyörtelen rezsim rejtőzött.
2025 márciusának elején Szíriában drámai és véres események zajlottak. Először arról érkeztek hírek, hogy Latakiában fegyveres támadások célpontjává váltak az ideiglenes kormány támogatói. Ezt követően a brutális megtorlásokról készült felvételek terjedtek el a világhálón, megrázva a nemzetközi közvéleményt. Úgy tűnik, hogy az új hatalom gyorsan felfedte valódi arcát, és minden kétséget kizáróan jelezte, milyen sötét jövő várhat a Közel-Kelet e történelmi országára.
Egy pillanatig sem lehet azt állítani, hogy Szíriában 2024 végén boldog, békés időszak kezdődött volna, amikor Bassár el-Aszad váratlan gyorsasággal megbukott, és a korábbi lázadók átvették a hatalmat Damaszkuszban. Az azóta több mint ötven éve fennálló rendszer hírhedt volt brutalitásáról, különösen, amikor a kormányellenes vélemények elfojtásáról volt szó. A helyiek emlékezetében számos kegyetlen lépés él, de néhány különösen emlékezetes esemény örökre bevésődött a kollektív tudatba:
Bassár el-Aszad rendszere 2020-ra gyakorlatilag már a győzelem kapujában állt, bár kisebb összecsapások jelezték, hogy a harcok még korántsem zárultak le. 2024 végén azonban a felkelők váratlanul ellentámadást indítottak Aleppónál, ami után lavinaszerűen következtek be az események: a nagyvárosok sorra estek el, míg a széteső kormányerők képtelenek voltak megállítani a támadást.
December elején elbukott a rezsim, és egy új erő vette át a hatalmat Damaszkuszban: a radikális iszlamistaként számon tartott Hajjat Tahrír as-Sam (HTS), vagyis magyar fordításban a Szervezet Levante Felszabadításáért.
A fegyveresek múltja nem oszlatta el a bizonytalanságot, hogy hasonlóan súlyos események megtörténhetnek majd az országban. A csoport nem véletlenül került a terrorista szervezetek listájára a világ számos országában, ugyanis egyáltalán nem fogták vissza magukat az általuk ellenőrzött, idlíbi területeken sem. A radikálisok viszont a nyers erő alkalmazásával lényegében elérték a céljukat: kiemelkedtek a rivális felkelő csoportok közül, és a lakosság ellenállását is elnyomták. Vezető figurájuk pedig az a Mohamed al-Dzsuláni volt, aki ma Ahmed al-Sará néven "átmeneti" elnök Szíriában, és akinek a fejére 10 millió dolláros vérdíjat tűztek ki Nyugaton a terrorista tevékenysége miatt.
A váratlan hatalomátvétel után a HTS...
minden lehetséges módon igyekezett megnyugtatni a lakosságot, hogy ők bizony már lényegében "konszolidálódtak" és maguk mögött hagyták a radikális múltat.
Tényleg komoly erőfeszítéseket tettek a helyzet csillapításáért, leglátványosabban talán maga a al-Dzsuláni váltott: a mozgalmi nevét a családira cserélte, a korábbi katonai szerelését öltönyre váltotta, hogy ezekkel mutassa a világnak, hogy vége az eddigi korszaknak. A damaszkuszi vezetésnek szinte már fájhatott a keze a sok parolázástól, mivel a térségi politikusok szinte sorban álltak, egy-egy látványos kézrázásra. Egyértelműnek tűnt, hogy új szelek fújnak, de erről majd kicsit később. Szóval, külsőleg úgy látszott, hogy tényleg eljött a változás, nyugodtabb korszak elé néz, hamarosan a külföldi pénzek is megindulhatnak, Szíria pedig elindul a fellendülés útján.
A háttérben azonban továbbra is zűrzavaros események zajlottak, amelyek a régió stabilitását fenyegetik. A HTS (Hayat Tahrir al-Sham) fő ereje és katonai irányítása jelentős mértékben függött a külföldről érkezett radikális iszlamisták támogatásától. Szíriában nemcsak belső-ázsiai és csecsen harcosok, hanem más szélsőséges csoportok tagjai is jelen voltak, akik a rendszer megdöntése után sem hagyták el az országot. Miközben a nemzetközi médiában a fokozatos konszolidációról érkező hírek domináltak, egyre világosabbá vált, hogy a valós helyzet messze eltér az előadottaktól. Olyan felvételek és pletykák keringtek, amelyek arról tanúskodtak, hogy a radikális sejtek nem kímélik a vidéki lakosságot, különösen a korábbi rezsim alaviták által uralt területein, ahol véres atrocitások történtek. Egyes felvételek arról számoltak be, hogy a hegyvidéki, nehezen elérhető helyszínekre Aszadhoz hűséges egységek rejtőztek el, abban a reményben, hogy hamarosan visszatérhetnek a hatalom megszerzésére. Az elégedetlenség más csoportokban is megnyilvánult: északkeleten a kurdok óvatos lépéseket tettek, és meglepetésre tegnap este bejelentették, hogy megállapodást kötöttek Damaszkusszal. Közben délen a drúzok saját milíciát alakítottak, míg egyes csoportok Izrael támogatását kérték, hogy megvalósíthassák függetlenségi terveiket.
Az eddigi feszültséggel teli, de látszólag "nyugodt" állapot március 7-én hirtelen, váratlan fordulatot vett.
Kora reggel érkeztek a hírek arról, hogy alavita fegyveresek egy csoportja brutális támadást indított Dzsabla tengerparti városánál a HTS (vagyis most már inkább az "átmeneti kormány") katonái ellen, aminek következtében 16 katona életét vesztette. A helyzet egyértelművé tette, hogy Damaszkusz nem fog tétlenül nézni a történéseket; azonnal erősítéseket küldtek a térségbe, hogy "véget vessenek a felkelésnek". Az események azonban drámai fordulatot vettek, és az internetet elárasztották a brutális felvételek, amelyek az iszlamista fegyveresek etnikai tisztogatásait dokumentálták. Ezek a gyilkosok nem titkolták szándékaikat, sőt, büszkén osztották meg a kegyetlen akcióik eredményeit, beleértve a hírhedt hordóbombák civil lakosságra való ledobását. A hétvégén a megtorlások tovább folytatódtak, és a legfrissebb jelentések szerint már legalább 1000 ember, többségük civil, vesztette életét. A kormány sokáig hallgatott az eseményekről, ezzel gyakorlatilag szabad kezet adva a megtorlóknak. Ahmed al-Sará vasárnap este végül úgy döntött, hogy megszólítja a népet a latakiai események kapcsán, és szavai egyértelműen kifejezték álláspontját:
Jelen pillanatban, amikor a legnagyobb kihívásokkal nézünk szembe, egy új fenyegetés körvonalazódik: a korábbi rezsim maradványai, külföldi erők támogatásával, arra törekednek, hogy ismételten polgárháborút robbantsanak ki. Ezzel a céljuk nem csupán az ország megosztása, hanem annak egységének és stabilitásának aláásása is.
A beszéde zárásaként mellesleg megjegyezte, hogy azok, akik "kárt okoztak" a civil lakosságnak, bíróság elé kerülnek, és felelősségre vonják őket. Szavai azonban egy cseppnyi kétséget sem hagytak arra vonatkozóan, hogy mit tart az ország legégetőbb problémájának, és milyen irányt vesz a jövőbeni kommunikáció az elkövetkező időszakban:
Majdnem biztosra vehető, hogy a jövőben a kormányellenes lépések és kritikák egyértelműen a régi Aszad-rezsim maradványainak destabilizáló hatásaira fognak visszavezethetődni. Damaszkusz ezt a problémát így azonosítja, és valószínű, hogy a szélsőséges megtorlás is legitim eszközként jelenik meg a válaszlépések között.
Ezen a radikális nézőpontján talán csillapíthatna a helyzeten, ha valóban drasztikusan felelősségre vonná azokat a katonákat, akik részt vettek a vendettában. Ugyanakkor már teljesen egyértelmű, hogy az al-Sará vezette Szíria mélyen megjegyezte magának azt a tényt, hogy tétlenül szemlélte, ahogy civilek tömegeit ölik meg a saját fegyveresei, mindenféle jogi keret vagy érvényes indok nélkül.
Damaszkusz politikai elitjének most nehéz pillanatai vannak, hiszen a legutóbbi súlyos mészárlás után kénytelenek szembenézni a nemzetközi közvélemény reakciójával. Az eddigiekhez képest meglepően kedvező fogadtatásban részesült a korábbi al-Kaida vezetője, hiszen a Közel-Keleten és a Nyugaton is számos befolyásos politikai figura fejezte ki reményét egy új, békésebb időszak beköszöntéről Szíriában. Számos pletyka kezdett el terjedni arról, hogy a nemzetközi közösség hamarosan enyhítheti az országot sújtó szankciók többségét (hiszen már néhány lazítást végrehajtottak), melyek a rezsim kegyetlenkedései miatt kerültek bevezetésre. A brutális megtorlások nyomán a világ szinte minden tájáról érkeztek hangok, így...
Al-Sará joggal számíthat arra, hogy elbúcsúzhat az eddigi nemzetközi támogatástól.
A középpontban az Egyesült Államok áll, hiszen sokan eddig is Washington döntésétől függően várták, hogy pénzügyi támogatást kapjanak a szíriai újjáépítésekhez. Jelenleg azonban Damaszkusz helyzete nem tűnik kedvezőnek, ha a lehetséges reakciókat vesszük szemügyre:
A helyzet odáig súlyosbodott, hogy hétfőn a zárt ajtók mögött ülésező ENSZ Biztonsági Tanács tagjai vitatták meg a kialakult eseményeket. Damaszkusz számára azonban a kilátások nem éppen rózsásak, hiszen a világ legnagyobb hatalmai nem sietnek a "korábbi" iszlamista vezetés ellen irányuló megtorlások felmentésével. Az EU jóindulata talán az egyetlen reménysugár, de ebben a helyzetben kifejezetten rossz fényt vetne a brüsszeli döntéshozókra, ha továbbra is a szankciók feloldását sürgetnék.
Egyre többen gondolják úgy, hogy talán egy területi felosztás hozhatna megoldást Szíria bonyolult helyzetére. Példaként említhetjük, hogy...
Az ilyen jellegű gondolatokról egyelőre hallani sem akarnak Damaszkuszban, viszont egyre több csoport éppen ezt pedzegeti az országban. A nemzetközi oldalon egyelőre még kevés a felvetés, hogy Szíriát fel kellene osztani, elsősorban vallási és etnikai kisebbségek vezette régiókra, viszont egyáltalán nem lenne meglepő, ha ezek a hangok erősödnének.
Az utóbbi napok történései alapján világosan látszik, hogy a HTS és Ahmed al-Sará valóra váltották a korábbi aggodalmakat: Szíriában egy olyan elnyomó rezsim formálódik, amely nem riad vissza semmilyen eszköztől, hasonlóan ahhoz, amit az elűzött Bassár el-Aszad nevéhez köthető időszakban tapasztalhattunk.
Az országban már az elmúlt három hónapban is komoly törések rajzolódtak ki, és a különböző frakciók elégedetlensége ezt követően bizonyosan nem fog csökkenni az iszlamista vezetés irányában. Kérdés még, hogy a brutális megtorlás valóban elérheti-e a célját és a megfélemlített csoportok inkább visszahúzódnak, vagy esetleg most kap majd csak igazán erőre az ellenállás, és Szíria visszatér oda, ahol az elmúlt 14 évben volt: a permanens polgárháborúhoz. Ezeket a kérdéseket egyelőre nem lehet megválaszolni, az viszont bizonyos, hogy a hétvégi események mérföldkőnek számítanak majd a jövőben is, ugyanis végleg elveszett a "visszafogott, konszolidációra hajló" rendszer illúziója, amit igyekeztek gondosan felépíteni a világ számára.
