Jókai Mór „A lélekidomár” című regényében a rejtett és leleplezett érzelmek mélyen átszövik a cselekményt és a szereplők kapcsolatát. A történet során a karakterek belső vívódásai és titkos vágyai fokozatosan kerülnek a felszínre, felfedve a lélek rejtelm

Aki az állatszelídítők mestere a vadállatok zárt terében, aki a hindu kígyóbűvölőként varázsol a csúszómászók között, aki a lóidomárként áll a szilaj ménnel szemben: ő a „lélekidomár” a lelkes állatok birodalmában.

Ha a Jókai-művek nem csupán a napi olvasmányaink részei, hanem az intézményi hagyományőrzés folyamatában is szerepet játszanak, akkor egy jelentős médium hallgat el, amely hozzájárul a kollektív emlékezet megőrzéséhez és a nemzeti-közösségi identitás alakításához.

A „Lélekidomár” című regény a szerző életében bekövetkezett fontos események árnyékában született: néhány évvel felesége, Laborfalvi Róza tragikus elvesztése után, 1886-ban, és mielőtt újra házasságot kötött volna 1899-ben. Érdekes, hogy 1888-89-ben, ugyanebben az időszakban készült el az „Utazás egy sírdomb körül” című kisregénye is, így e két mű szoros kapcsolatban áll egymással, és reflektál a szerző érzelmi állapotára.

A fent említett tényezők felidézése különösen fontos, mivel az író A lélekidomár protagonistáját, Lándory Bertalant nem csupán Lukács Móric és gróf Ráday Gedeon karaktereivel formálta, hanem a főszereplő történetébe belefűzte saját házasságának és a veszteségek feldolgozásának élményeit is. Éppen ezért talán nem túlzás a regényt a gyász feldolgozásának, a "gyászmunka" folyamatának egyik példájaként értelmezni.

Az irodalmi mű emlékezethely szerepe Jókai életművében különösen jelentős. A regény cselekménye a kiegyezés időszakára, a forradalom és szabadságharc után eltelt húsz évre tehető, ám a kollektív traumák feldolgozása még a felszínen sem történt meg. E korszakot sérelmek, elhallgatások és sérült narratívák jellemzik, amelyek a nemzet sebeit mélyen érintik. A kibeszélés hiányában az elfojtott fájdalmak következményeként a múlt sebei a mai napig nem gyógyultak be teljesen. A lélekidomár nem csupán az egyéni veszteségek, hanem egy súlyos kollektív trauma árnyalt elbeszélését is magában foglalja, amely elengedhetetlen lépés a magyarság 1849-es nagy veszteségének megértésében és a veszteség feldolgozásának folyamatában.

A vizsgált Jókai-regény két nagyobb egységből áll, bár a két részt formálisan nem választja külön Jókai. "A történet kibontakozó lélektani íve [...] Godiva[7] [...] halálával megtörik."[8] Ennek értelmében az elemzés sem foglalkozik a regény későbbi, kalandos bonyodalmaival.

Jókai mesterien kutatta az emberi lélek rejtelmeit és azokat az erőket, amelyek formálják sorsunkat. A "Lélekidomár" című művében ez a törekvés különösen hangsúlyossá válik, mintha tudatosan a mélyebb megértés felé vezetne minket.

Jókai Mór (1825-1904)

Lándory Bertalan, a belügyminiszter megbízottja, gyanús pénzmozgások után nyomoz. Traumhold, a bankár, akit a körülmények jóhiszeműen sodortak egy bűnügyi ügybe, kétségbeesésében öngyilkosságra szánja el magát. Inasa, Péter, segít neki eltüntetni a nyomokat, és a halálesetet gyilkosságként álcázzák, hogy Godiva, a lány, hozzájusson apja biztosítási pénzéhez. Godiva kérésére Lándoryt nevezik ki gyámjának, aki az ügyes kezű fiatal hölgy Münchenben tanul rajzolni, majd meglátogatja gyámapját a birtokán. Lándory nővére, Sarolta tragikus halála után a gyám és a gyámolt között szorosabb kötelék alakul ki, amely végül házassághoz vezet. Godiva és Lándory szerelme azonban nem tart sokáig, mivel a lány súlyosan megbetegszik. Orvosi tanácsra Capri szigetére utaznak, ahol két évig élvezik a fiatal házasok életét, amíg Godiva tragikus módon el nem huny. Ezt követően Lándory hazatér, és fájdalmát a családi kriptában nyugvó felesége emlékével próbálja enyhíteni.

"Ami az állatszelídítő a fenevadak ketrecében, ami a hindu kígyóbűvölő a csúszómászói között, ami a lóidomár a fék nem szokta szilaj ménnel szemben: - az a "lélekidomár" a lelkes állatok világában. Új szó, rossz szó; de nincs más."[10] - kezdi regényét az elbeszélő.

A történet középpontjában Lándory áll, egy igazán különleges figura, aki rendkívüli emberismerő képességekkel bír. Ő az, aki kívülről, szinte passzív hősként figyeli mások sorsának alakulását, miközben saját életének kihívásaival is szembesül. Az ő szemén keresztül bontakozik ki az emberek közötti kapcsolatok bonyolult hálója, ám nem mentes a saját sorsának nehézségeitől sem.

"Alapvetően biológiai prediszpozícióink révén vagyunk arra kárhoztatva, hogy társas lényekként éljünk, és folyamatosan figyelemmel kísérjük egymás érzelmi jeleit, amelyek nélkülözhetetlenek lehetnek a jövőbeni kapcsolati dinamikáinkhoz." - fogalmaz Molnár Péter.

A kiegyezés utáni évek még mindig tele voltak bizonytalansággal és gyanakvással. Ebben a zűrzavaros időszakban azok emelkedhettek ki, akik birtokában voltak a megfigyelés, a helyes értelmezés és a meggyőzés művészetének. Lándory éppen ilyen ember volt; nemcsak hogy e képességek birtokában állt, hanem kitartásával, becsületességével és fáradhatatlan munkájával is kitűnt. Éppen ezért a belügyminiszter rábízta a feladatot, hogy alaposan kivizsgálja a kétes, főként politikai bűncselekmények ügyét.

A regényben egy másik figyelemre méltó karakterként tűnik fel a lélek mélyén magányosan bolyongó, ugyanakkor harsány és iróniával teli ifjú hölgy, Godiva, aki Traumhold bankár lánya.

A Traumhold szalonok legfőbb vonzereje mindenképpen a varázslatos házikisasszony, a gyönyörű Godiva volt, akit a bécsiek csak "a nevető kisasszony" néven emlegettek.

Aki csak egy lépést tett a közelébe, azonnal felfedezte a gyengeségeit: a hiúságát, a szégyenlősségét, a már unalomig ismételt témáit, és senkinek sem adott kegyelmet. Nem csupán a szavak szintjén maradt; tettekkel is előállt. Karikatúrákat és éleslátású gúnyrajzokat készített a társaság tagjairól, melyeket egy gondosan őrzött albumban gyűjtött össze.

"A Péter volt az urának a legjobb tanácsadója. Ő tudta taksálni az embereket. Őnála nem használt tengerividra-prémes felsőkabátot hagyni hátra a vestibule-ben, sem a parfümözött bankjegy borravaló. Ő azért megsúgta a gazdájának: "Ez az úr szélhámos; őrizzük tőle ezüstünket!" Hosszú haj, mandzsettákból kilógó kezek, rosszul felkötött nyakravaló nem csalta meg: "Ez nem művész, csak hegedűreszelő; őrizzük tőle a füleinket." S akárhányszor jöttek oda délcegen kikent-fent daliák, némelyik pretentiosus egyenruhában, akiknek a címeres névjegyét mikor az ezüsttálcán átnyújtá az urának Péter, a fél szájszegletéből azt dörmögte hozzá: "Tolvaj. Őrizzük tőle a kisasszonyunkat.""[15]

Péter minden egyes képességét és tapasztalatát teljes mértékben a szeretett ura, Godiva szolgálatába állítja. Olyan mély empátiával éli meg munkaadója kétségbeesését, hogy ez a felindulás rajta is nyilvánvalóvá válik. "Péter teste minden egyes izmában megfeszül, haja szétáll az ijedtségtől. Egy pillanatra azonban a düh lángja is fellobbant benne." - olvashatjuk a regény oldalain.

Péter a szabadságát is kész gondolkodás nélkül feláldozni ura becsületéért, s azért, hogy Godiva apja halála után is megtarthassa személyes vagyonát, apja életbiztosítását. A gyilkosságnak álcázott öngyilkosság után el is fogják, börtönbe is kerül, s komolyabb szerephez a mű második részében jut Lándory Bertalan inasaként.

Godiva Péter Lándoryt így írja le: "A becsületesség és a hűség megtestesítője, olyan, mint az ezeregyéjszakai mesék varázslatos dzsinnjei, akik kizárólag azért léteznek, hogy szolgálják uraikat, és mindig a jót cselekedjék."

Lándory Bertalan másodmagával, inkognitóban érkezik Traumhold bankár estélyére, hogy nyomozás keretében kivizsgálja a bankár tevékenységét és pénzügyi tranzakcióit. A vidám társaság nem, csupán Traumhold különleges "szimatú", hűséges inasa veszi észre, hogy a váratlanul érkezett urak egyike sem az, aminek látszik, s aminek mutatja magát.

Lándory gyorsan felfedezi a Traumhold lány társasági viselkedésének mögöttes rétegeit. "Megérzi azt az elképzelést, amely a beszélgetőpartnere fejében motoszkál; azt a gondolatot, amelyet a kimondott szavak mögé rejtett. Képes átlátni a szándékokon, és felfedi a titkos vágyakat."

Egy rövid beszélgetés elég ahhoz, hogy Bertalan és Godiva ráismerjenek több közös vonásukra. Később is elég szótlanul egymásra tekinteniük, hogy kiolvassák egymás szeméből, mit érez, mire gondol a másik. "Kezeiket nyújták egymásnak; és aztán csak néztek egymás szemébe. És egy szót sem szóltak. Dehogynem szóltak! Beszéd volt az, hosszú, érthető beszéd, amely egyik szemnek a sugarán át a másikba átfolyt: a minden természeti csodaelemek legfelségesebbje! Hatalmasabb erő a villanynál, a melegnél, a világosságnál, a hangnál. Együtt egymaga mind a négy. Hol az a természettudós, aki azt meg tudja nevezni?"[19]

A bankár végzetes lépése, gyilkosságnak álcázott öngyilkossága ugyanakkor áthidalhatatlannak tűnő ellentétet teremtett közöttük. Mikor Lándory értesül arról, hogy Godiva kérésére őt jelölték ki a leány gyámjának, így morfondírozik magában:

"Micsoda bizarr ötlet ez attól a leánytól? Miféle lélektani talányban keresse ennek az indokát? Godiva nagyon jól tudhatja, hogy az egész szerencsétlenségnek, mely házukat romba dönté, s atyját a romok alá temette, Lándory megjelenése volt az okozója. Mért választja mégis őt gyámjául? Olyan nagy-e a bizalma hozzá? Vagy valami démoni bosszúllása egy eltiport teremtésnek: "Ha elrontottad a sorsomat, már most vedd a kezedbe; ha idejöttél, hogy lassú halállal megölj, nézd végig a halálos agóniámat.""[20]

Lándory és Godiva nem csupán két kivételes ember, akik különleges megfigyelőképességgel és kritikai szemlélettel rendelkeznek, hanem e sajátos adottságaik miatt egyfajta távolságot is tartanak a körülöttük lévőktől. Ez a különbség szinte természetes összekapaszkodásukat vonja maga után. Házasságuk csupán akkor válik valósággá, amikor már nemcsak Godivának van szüksége Bertalan támogatására, hanem Lándory is felfedezi, hogy szüksége van Godivára – különösen Sarolta, a Bertalant élete során hűségesen szolgáló, feltétel nélkül szerető nővér halála után.

Godiva hirtelen, szinte pillanatnyi döntéssel lemond művészi álmairól és saját életének beteljesüléséről. Hálából, valamint a magány és meg nem értettség félelméből fakadóan a gyámapa felesége lesz, felöltve Sarolta álarcát. Lándory, a tisztelet és bűntudat hajtóerejével, kéri meg gyámleánya kezét, így házasságuk alapja inkább az egymás iránti tisztelet és kölcsönös függőség, mintsem a szenvedélyes szerelem. Különös lelki összhang fűzi össze őket, amely már az első találkozásuktól kezdve, Godiva haláláig, áthatja a kapcsolatukat, és sokszor szavak nélkül is képesek megérteni egymást. Ugyanakkor nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt sem, hogy Godiva döntéseiben a hála és önfeláldozás mellett talán egy rejtett bosszúvágy is lapul. Lándory sejtése szerint: "ha azért jöttél, hogy lassú halállal megölj, nézd végig a halálos agóniámat."

A belügyminiszter a következő szavakkal méltatja Lándoryt: "Te vagy az emberi gyarlóságok botanikusa, akinek a tudása olyan mély és részletes, mint Linnéé a növények sokszínű világáról." Ezzel szemben a "címalak" a kerti séta során, ahol a gyámleány Godiva is jelen van, így fogalmaz: "Olyan vagyok, mint egy futrinka a virágos réten, aki a napfényben táncol, és körülötte mindenki csodálja a szépségét."

A férfi, mint egy kíméletlen igazságkereső, aki bűnüldözői hivatását komolyan veszi, mindennapjait a magány árnyékában tölti. Éppen ezért az ő otthona, akárcsak egy hóhér háza, elhagyatott és látogatóktól mentes.[24] Ezt az állapotot próbálja magyarázni Godivának, amikor a vidéki birtok magányosságáról esik szó. "Miért keresnék én magamnak helyet a nagyvilág forgatagában? Csak olcsó, felületes dicséretek várnak ott rám. Két ember összejön, az egyik elismeri a másik érdemeit, a másik pedig viszonozza a bókot. De a szavak mögött sosem rejtőzik igazság," - fakad ki Lándory, a szívében hordozott keserűséggel. [26]

Később egy természetrajzi allegóriával próbálja meg világossá tenni, mi is az emberek közötti kötelessége és hivatása: "Az a hernyó, akit a futrinka kínoz, a bogarak világában a legveszélyesebb bűnöző. Egyedül képes elpusztítani egy fiatal, ígéretes csemetét. Bebújik a kérgének rejtekébe, majd onnan mindent megfertőz körülötte, végül eljut a fa szívéig: mire az elszárad és elhal." "A futrinka figyel, amikor a hernyó kidugja a fejét a lyukon. Ekkor hirtelen lecsap rá két szájkapcsával, és kihúzza az odújából."

Bár a legkülönfélébb társaságok tagjai Lándory különleges képességeit Lavater tanulmányozásának tulajdonítják, főszereplőnk nem a "fiziognómiát" helyezi a középpontba, hanem a kommunikáció mélyebb rétegeit, különösen azokat a szándéktalan és önkéntelen jeleket, amelyekből következtetéseket von le. Ezek a megfigyelések segítik őt a beszélgetések és kihallgatások hatékony lebonyolításában. "Látja a szívet és a lelket - áttekint a börtönök sötétjéből, miközben az úri termek csillogó fényében is eligibilis." - fogalmaz a szerző a "címalakról".

"Nehéz volt a szemeinek a tekintetét kiállni. Mikor azokat kerekre felnyitotta, olyan zöldeknek látszottak, mint a zavaros tenger felszíne, s valami rejtett tűz leskelődött azoknak a fenekén. S nem lehetett megszabadulni a tekintetétől: oda kellett nézni a szemeibe. Ha pedig lesüllyeszté nagy, sötét pilláit félig a szemeire, akkor azok olyan kékeknek tűntek fel, mint a tenger mélysége, s az embernek a szíve megkönnyebbült, ha így nézhetett beléjük."[31]

A tekintetnek fontos szabályozó szerepe van, "ugyanis a kommunikációs folyamat bizonyos epizódjaiban a mimika mellett a tekintet hordozza leginkább a befolyásoló jelzést."[32] - állapítja meg Buda Béla. A tekintetkommunikáció gyakran önkéntelen, vagyis metakommunikatív. A jó megfigyelő sok mindent megállapíthat a tekintet irányából, a pillantások gyakoriságából és időtartamából, ahogy a pislogás változó gyakoriságából és a pupilla nagyságának változásaiból is. Az önkéntelen jelzések bepillantást engednek az interakciós partner valódi érzelmeibe és gondolataiba, akárcsak a mikro arckifejezések.[33]

"- Hallottam, hogy Ön képes az emberek gondolataiban olvasni. Ez valóban bűvészet?" - kérdezi Godiva, amikor először találkozik Lándoryval. "- Nem, inkább tapasztalat." - válaszolja a férfi. - "Hosszú évek munkája után jöttem rá, hogyan tárhatom fel azok titkait, akik mindenáron megpróbálják őket rejtegetni."

Lándory Bertalan a közvetlen emberi interakciók során leginkább a szemével és a tekintetével tájékozódik, figyelmesen olvassa mások arckifejezéseit és azok rezdüléseit. Godiva is észreveszi az arcvonásainak apró változásait, és gyakran szavakra sincs szükségük ahhoz, hogy megértsék és átéljék egymás gondolatait. Az ő kapcsolatuk a nonverbális kommunikáció mély, szinte intuitív szintjén működik, ahol a tekintetek és az arckifejezések mindent elmondanak.

A regény különböző fejezeteiben az elbeszélő gazdag érzelemvilágot tár fel, amely az arcok és tekintetek részletes elemzésén keresztül bontakozik ki. Az olvasó szembesül a bánat, szemrehányás, fájdalom, meglepetés, ámulat, büszkeség, megrendülés, komolyság, szomorú érzékenység, diadal, fölényesség, szánalom, kétkedés, dac és bizalom kifejeződéseivel. Az epedő, sóvárgó pillantások és a hódoló, édeskés arcok élményei különleges hangulatot kölcsönöznek a történetnek. Godiva pirulása és "szemlesütése" mélyen árulkodik szégyenérzetéről, míg Traumhold bankár sötétvörös arca Lándory számára az erős felindultság egyértelmű jele. Az elbeszélő Lándory szemén keresztül még a mosolyok is árnyalatnyira differenciáltak; így a mosoly nem csupán a vidámság kifejeződése lehet, hanem megjelenhet keserűség, irónia vagy éppen mély szomorúság formájában is.

A regény eme szakaszában három különös halál esete bontakozik ki előttünk: Traumhold bankár tragikus öngyilkossága, amelyet a gyilkosság leple alatt próbál elrejteni; Lándory Bertalan nővérének váratlan, ámde természetesnek tűnő halála; valamint Godiva rejtélyes "meghívott halála", amely szintén csak látszólag következik be a természet rendje szerint.

Az öngyilkosságokkal kapcsolatos kutatások egyik érdekes eredménye a "Werther-hatás" néven ismert másolási mechanizmus. Ez a jelenség azonban nem igényel külső forrást, mint például könyvek vagy filmek. Elég, ha a kollektív tudattalanban rejlő minták a saját, egyéni tudattalanunkban is felerősödnek. Néha a családtörténetekben megjelenő, folyamatosan ismétlődő minták is gátat szabhatnak a szabadulásnak, hatalmukkal képesek befolyásolni életünket. Ilyen példa lehet Godiva halálba menekülése, ahol ezek a minták szerepet játszhattak a döntésében.

Az álmok, intuíciók, előérzetek, párhuzamos események, szinkronicitás és az ima teremtő erejének megnyilvánulásai gyakran felbukkannak Jókai regényeiben. Ezek a jelenségek jellemzően hasonlóságokat mutatnak a cselekmények struktúrájával, valamint azok mitikus előzményeivel. Az érzékeny olvasó így szinte észrevétlenül kapcsolódik a karakterek és archetípusok motivációinak mélyebb megértéséhez, felfedezve a történetek mögötti rejtett összefüggéseket.

Godiva halála nem tekinthető hirtelen vagy véletlenszerű eseménynek. Az apja és sógornője elvesztése olyan katalizátorként működött, amely elősegítette a végső tragédia bekövetkezését. "Az öngyilkosság szinte mindig az élet iránti félelem következménye" – mondta valaki, és bár Godiva tüdőbajban hunyt el, a szenvedélyes vágy a halál iránt és az élet nehézségei kétségtelenül hozzájárultak a betegségének kialakulásához.

A gyilkosságnak álcázott öngyilkosság nemhogy megmentené Traumhold bankár hírnevét, hanem inkább örökre rávilágít a sötét titkokra, amelyek körülölelték életét. Godiva, akinek élete egy csapásra darabokra hullik apja halála után, hirtelen a világ peremére kerül. A korábbi barátok és rokonok, akikben bízott, elfordulnak tőle, és ő egyre inkább magányos és védtelen lényként bolyong a világban. A fiatal nő lelkében a kétségbeesés szele fúj, és néha már hangosan is kifejezi halálvágyát, mint egy melankolikus dal refrénjét. Végül a "meghívott halál" elérkezik, és ez különösen tragikus, hiszen csak később derül ki számára, hogy édesapja nem baleset áldozataként távozott, hanem saját keze által zárta le életét, titkokkal terhes örökséget hagyva hátra.

Először a szívében dúló fájdalmat nem tudja magában tartani az árva leány, és hangosan kiált a leendő gyámapjának: "Szegény apám temetésén csak én voltam ott, a gyászkíséret közepette egészen a kripta ajtajáig. Az egyetlen „birtokunk”, ahol atyám és anyám békében pihen egymás mellett, még mindig szabadon áll. Ott van még egy harmadik hely is. Az egész világ elhagyott, és én itt állok egyedül."

A haláleset után a gyászoló szívét elborítja a fájdalom, amely mint egy vihar, elsodorja minden más gondolatát. A szomorú esemény és az elhunyt emléke teljesen leköti figyelmét, és képtelen elvonatkoztatni a veszteségtől. Ribár János ezt a helyzetet totális tehetetlenségnek hívja.

Buda Béla előadásában hangsúlyozta, hogy az öngyilkosság kockázatát gyakran megelőzi egyfajta élethelyzeti krízis, amelyet veszteségek, csapdahelyzetek és reménytelenség jellemez. A trauma feldolgozásának hiánya, a gyászmunka elmaradása, valamint a csalódottság és a kibeszélhetetlenség mind olyan tényezők, amelyek maladaptív megoldásokhoz vezethetnek, és a szenvedőt az önpusztítás felé terelhetik.

(Tudjuk, Jókait milyen mélyen érintette az öngyilkosság gondolatköre. E "toxikus" családi mintának egész könyvet is szentelt, a Mire megvénülünk című regényét. Az Utazás egy sírdomb körül című művében pedig a dolgozószobájának falán látható portrék tulajdonosainak élettörténetén, önfeláldozó/önfelszámoló életvégén elmélkedik.)

Másodszor karácsonykor, egy vidám estével búcsúztatták az ünnepet Lándory társaságában, aki a kisgyermek nevetésével fűszerezte meg az eseményt. Ám ekkor Godivát váratlanul elérte a halálvágy sötét árnyéka. A gyámapa, aggodalmát kifejezve, sürgette a költözést az egészségtelen művészlakásból: "Kérem, ne habozzon elhagyni ezt a hideg és nyirkos helyet; mert itt súlyos betegséggel fog szembenézni. Gyógyíthatatlan betegséggel. Érti, mire gondolok?" Godiva csak bólintott, de a fejében már megszületett a gondolat: "Gyógyíthatatlan betegség? Akkor itt maradok."

Harmadszor, Bertalan nővére, Sarolta halála után, a halálvágy kísérti meg. Az éjszaka sötétjében felidézi az együtt töltött hónapok emlékét, és fájdalmasan kiált: "Milyen könnyen adják a halált." Egy másik alkalommal az elbeszélő így ír Godiva érzéseiről: "Merengve nézte azt az arcot, amely mártírok dicsőségében ragyogott; egy olyan arcot, amely egész életén át szenvedett, anélkül, hogy valaha is tudta volna, miért. És azt találta gondolni, mennyire jó lenne ott feküdni a helyén." "Óh, mennyire irigylem ezt a csodálatos nyugalmat tőled!" – rebegte Godiva, miközben a koporsóra borult, amelyet a Szent Mihály lovával együtt helyeztek le az ajtó előtt.

Negyedszer a Capriba tartó úton, a házaspár vonatának fülkéjében Godiva sötét, halálvágytól terhes gondolatai elevenednek meg. A szomszéd kupéból áthallatszó, férjét és saját magát megalázó beszélgetések szele fújja őt egyre mélyebbre a letargiába: „Milyen jó volna meghalni.”

Érdekes, hogy a neves "kommunikációs szakértő", Lándory Bertalan látszólag nem képes felfogni nővére és felesége "betegségnyelvét". Úgy tűnik, nem ismerte fel a rejtett szenvedés mögötti üzeneteket. Vajon vakfoltok ezek számára? Vagy talán annyira fájdalmas lenne számára a felismerés, hogy inkább elkerüli, kizárja életéből azokat az árulkodó jelzéseket, amelyek a saját kapcsolatait tükrözik?

Az, hogy egy beszélgetésben angyalnak nevezett nővéréről, Saroltáról is azt mondja Godivának, hogy ő is "megcsalja", "mindig hazudik",[50] arra utal, hogy lelke legmélyén tisztában van nővére állapotával. "Nekem folyvást azt hazudja, hogy egészséges; régi baja enyhül, ritkábban jön elő, s nem olyan kínzó többé. Csak ámít vele. Én tudom jól, hogy ő nagyon szenved, s rettegek tőle, hogy majd egyszer egészen igaz lesz hozzám. De már azt nem fogja szóval megmondani."[51]

Amikor Godiva ajkán megjelenik az ominózus "egy csepp vér", úgy tűnik, hogy még Bertalan is a hazugság kényelmes menedékébe menekül, akárcsak a felesége. Godiva hagyja, hogy Lándory elhitesse vele, sőt, látszólag ő is hisz abban, hogy Capri szigetén minden a legnagyobb rendben lesz. Azonban az oda vezető vonatút mindent megváltoztat. Lándory őszinte könnyei megerősítik az asszonyban férje szeretetét és odaadó gondoskodását, ami megnyugtatja őt. Az a vallomás, amit a férfival megoszt, újraéleszti korábbi halálvágyát: "Be kell vallanom neked, hogy eddig mindent elkövettem, ami az életet tönkreteszi: ha valami egészségtelennek, vagy halálosnak bizonyult, csak azért is azt választottam. De mostantól vigyázni fogok magamra. Meg akarok gyógyulni. Élni akarok! Veled sokáig élni, boldogulni." - mondja el Bertalannak Godiva.

A szigeten eltöltött két év titokzatos ködbe burkolózik, a halál elől való menekülés kálváriája is csupán homályos emlékekké válik. Az elbeszélő szavain keresztül csak néhány idilli pillanat sejlik fel, amelyek a gyászoló férj elméjében táncolnak, miközben egy hajó fedélzetén felesége ólomkoporsóját bámulja. Ezek az emlékfoszlányok mintha egy másik világból érkeztek volna, színek és hangok fűzik össze a múltat a jelen fájdalmával.

A Jókai-enciklopédia, amelyet Balázs József Attila és Kiss Gábor jegyez, egy rendkívül gazdag forrás a magyar irodalom egyik kiemelkedő alakjáról, Jókai Mór életéről és munkásságáról. Az enciklopédia részletesen bemutatja Jókai életének főbb eseményeit, műveinek tematikáját, és hatását a magyar kultúrára. Az olvasók betekintést nyerhetnek a szerző szellemi világába, felfedezhetik a korabeli társadalmat, amelyben alkotott, és megismerkedhetnek a Jókai által megjelenített karakterekkel és történetekkel. E mű különösen értékes a kutatók és a Jókai-rajongók számára, hiszen átfogó képet nyújt egy olyan író életéről, akinek hatása máig érezhető a magyar irodalomban.

Amikor Zsigmond Ferenc Jókai antropológiájáról kezd el értekezni, máris a jungiánus elemek világába kalauzol minket: a kozmosszal és a természettel való misztikus egység megéléséről beszél a Jókai-regények fényében. E mély tudás és tapasztalat nyomai számos Jókai-műben fellelhetők. Elég, ha csupán két kiemelkedő példát említünk, amelyek nemcsak hogy központi szerepet játszanak a történetekben, hanem archetipikus helyszínekként is funkcionálnak: a tenger és a szakrális geometriával bíró szent hely.

Capri szigete a maga természeti szépségében is megtestesíti az elrejtőzés, az izoláció és az elszigetelődés fogalmát. "Lándory Capriba vitte feleségét, hogy ott, élve temethesse el őt. Célt ért. Olyannyira eltűntek, mintha soha nem is léteztek volna. Senki nem emlékezett rájuk többé. Mindketten csendben távoztak ebből a világból."

A férfi feleségével együtt indul el a szigetről haza, miközben fokozatosan visszatér a mindennapi élet sodrába. Feleségét a családi kriptába kíséri, ahol végső nyughelyét találja. Az elbeszélő a koporsót hajónak nevezi, utalva ezzel a Capriból való visszatérésre; a fejezet címe pedig így hangzik: "A két hajó". Érdekes, hogy Lándory nővére már életében megrendel egy különleges koporsót, amely nem más, mint egy kis csónak.

Jókai regényeiben gyakran jelenik meg mitikus erővel a tenger. Ahogyan az élet = utazás gyakori fogalmi metafora, a halál után is utazás vár az emberre.[60]

Ahogyan a Körültáj varázslatos színhelyét mesterien megformálja Jókai a Bálványosvárban, úgy a Lándory-kripta leírásában is hasonló precizitással és mélységgel dolgozik. A gömbölyű halom, az egyiptomi csonka gúla, a fenyők, a kecskerágók, a hárs és a méhek, valamint a darazsak mind-mind gazdagítják a leírást, tükrözve azok közvetlen és szimbolikus jelentéseit. Sarolta végső nyugalomra helyezésének legszentebb pillanatát így örökíti meg az író: "Amint a gyászmenet közeledik, hirtelen megjelenik a sírbolti méhköpű és a darázsfészkek minden szárnyas lakója (nem a tisztelet jeleként, hanem a viaszfáklyák illatának vonzására), s ezek egyesült döngése, ahogy a koporsó fölött összegyűlnek a naptól aranyozott porködben, olyan hatást kelt, mintha valami túlvilági karok zenéje zengene a kitalálhatatlan magasságban."

A családi kripta, ahol Bertalan édesanyja, nővére, és néhány év múlva felesége, Godiva is nyugalmát leli, a szeretett nők végső nyugvóhelye ezen a szentelt földön. Az elbeszélő ezt a helyet otthonának hívja, "amelynek ablakán folyamatosan szorgos méhek zümmögése hallatszik, ahogy jönnek és mennek."

Adamikné Jászó Anna műve, amely a Jókai novellákat elemzi, mélyen belemerül a magyar irodalom egyik legnagyobb alakjának életművébe. Jókai Mór gazdag képzelete és karakterábrázolása által a novellák nem csupán szórakoztatnak, hanem elgondolkodtatnak is. Anna elemzése rávilágít arra, hogyan tükröződik Jókai korának társadalmi és politikai helyzete a történeteiben, valamint arra, hogy a mesei elemek és a realista ábrázolás miként fonódnak össze. Ezen kívül a női szereplők bemutatása is kiemelt figyelmet kap, hiszen Jókai gyakran a női sorsok bonyolultságát és szépségét állította középpontba. Az írás nemcsak a novellák szemléltetésére szolgál, hanem egyben Jókai Mór életének és gondolkodásának mélyebb megértéséhez is hozzájárul.

A történet egy olyan időszakban bontakozik ki, amikor a nyílt és őszinte párbeszéd idegen a társadalom elit köreiben. A kiegyezés utáni években vagyunk, több mint húsz évvel a forradalom és a szabadságharc után, egy olyan világban, ahol nehéz megítélni az emberek valódi indítékait és érzéseit. A bizalom hiánya mindennapos jelenség. Éppen ezért Lándory Bertalan, a belügyminiszter számára rendkívül értékes szereplő, aki képes átlátni a külsőségeken. Csak egy pillantás, és az ember akaratlanul is felfedi előtte titkait, apró rezdüléseiből "kiolvashatja" a gondolatait. Tapasztalt "detektív", akinek a figyelme sosem lankad; mindent észrevesz, és mesterien ismeri fel a hamis viselkedést. Az igazságra való törekvése szenvedélyes és kíméletlen. Elsősorban az arckifejezések és a tekintetek közötti kommunikációra összpontosít, hiszen ezek a legárulkodóbb jelei az emberi lélek mélységeinek.

Érdekes ugyanakkor, hogy a regény főhőse saját érzéseire kevés figyelmet fordít. Társát, Godivát erősebb önreflexió jellemzi. A racionális férfi mindössze kétszer mutatja meg mélyről feltörő érzelmeit, mind a kétszer kicsordulnak könnyei.

Foglalkozási szerepében elismert kiválóság, magánéletében ugyanakkor nehezen képes szimmetrikus kapcsolatokra. Nem néz szembe esendőségével, ő az erős férfi, aki mindent kibír, akinek friss gyászát is felülírják az újabb háborús hírek borzalmai. Halott feleségét a túlvilágra viszi a hajó, őt visszahozza az életbe, a történelem színpadára.

Bényei Péter műve, "Emlékezésalakzatok és lélektani reprezentáció a Jókai-prózában", amely 2018-ban jelent meg a Debreceni Egyetemi Kiadónál, alaposan kibővíti a Jókai Mór prózájának pszichológiai aspektusait. A szerző részletesen elemzi, hogyan formálódnak az emlékezet és a lélek megjelenítései Jókai műveiben, és milyen hatással van ez az olvasóra. Az írás nem csupán egy irodalmi tanulmány, hanem egy mélyreható gondolatébresztő is, amely új megvilágításba helyezi a klasszikus magyar irodalom e jeles képviselőjét.

Irodalmi kommunikáció és műfajiság témájában Hansági Ágnes 2019-es akadémiai értekezésében részletesen elemzi a Jókai-próza narrációs technikáit, különös figyelmet fordítva a romantika és a korai modernség közötti átmenetre. A dolgozat 69-77. oldalain felfedezhetjük, hogyan formálták a korabeli irodalmi trendek Jókai írói stílusát és narratív megoldásait.

Magyarország történetének közel két évtizedes időszaka alatt a nép és az államhatalom között mély ellentét feszült. A szabadságharcot követően idegen tisztviselők és bírák érkeztek, akik nemcsak a jogi kérdésekben hoztak döntéseket, hanem a nép mindennapi életét is befolyásolták. Ezen felül olyan csendőröket állítottak a lakosság mellé, akik nem értették a helyi nyelvet, így a kapcsolat még inkább megromlott. Jókai Mór szavaival élve, a társadalom e nehéz időszakban csaknem elvesztette a saját hangját.

Bagdy Emőke „Határmezsgyén” című műve a halál és a gyász mélyreható kérdéseit vizsgálja. Jelenits István és Tomcsányi Teodóra által szerkesztett kötetben, amely a vallás és a lélektan határvonalain kalandozik, a mű 223. oldalán található. A szerző a gyász folyamatának pszichológiai és spirituális aspektusait elemzi, feltárva a halálhoz való viszonyunk sokszínűségét és a gyászélmények sokféle formáját.

[43] Ribár János: Gyászolók lelkigondozása, in Jelenits István és Tomcsányi Teodóra (szerk.): Egymás közt - egymásért, Híd Családsegítő Központ, Szeged, 1990. 200.

Az alábbiakban egyedi megfogalmazásban ismertetem a forrást: [55] Lásd például Spannraft Marcellina munkáját, amely az archetípusok, szimbólumok és mintázatok szerepét tárgyalja Jókai Mór „Egy játékos, aki nyer” című regényében. Ezt a tanulmányt Korpics Márta és Spannraft Marcellina szerkesztette, és a „Szakrális közösségek, kollektív emlékezet” című kötetben található, amely 2021-ben jelent meg a KRE és L'Harmattan közreműködésével, 183-206. oldalon.

Itt egy egyedi megfogalmazás a megadott szöveg alapján: [56] Lásd Spannraft Marcellina művét, amelyben "Az isten neve irgalom" címmel a szakrális közösségek szimbólumait és rítusait elemzi Jókai Mór Bálványosvár című regényében. A tanulmány szerepel Spannraft Marcellina, Korpics Márta és Béres István szerkesztette kötetben, amely a Szakralitás és kommunikáció témáit járja körül. A kiadvány 2022-ben készült Budapest, KRE, és L'Harmattan gondozásában, 93-110. oldalakon található.

[61] Spannraft Marcellina: "Az isten neve irgalom". Szakrális közösségek szimbólumai és rítusai Jókai Mór Bálványosvár című regényében, in Spannraft, Marcellina; Korpics, Márta; Béres, István (szerk.): Szakralitás és kommunikáció. Források, jelentések és értelmezések, Budapest, KRE, L'Harmattan, 2022, 93-110.