A dél-koreai hírszerzés információi alapján már több mint száz észak-koreai katona vesztette életét Kurszk térségében.
Phenjan várhatóan újabb katonákat küld Oroszországba az Ukrajna elleni háború támogatására.
Legalább száz észak-koreai katona halt meg mostanáig Oroszország Ukrajna ellen indított háborújában - közölte egy dél-koreai parlamenti képviselő. Li Szungkvon azután nyilatkozott újságíróknak, hogy meghallgatta országa hírszerző szolgálatának beszámolóját, amely szerint további ezer katona megsebesült a fronton - írja a BBC.
A sebesült és elhunyt katonák között számos magas rangú tiszt is található, ami arra utal, hogy az észak-koreai erők nem rendelkeznek elegendő ismerettel a helyszínről, és a drónok által támogatott hadviselés terén is tapasztalatlanok.
Korábbi hírek szerint októberben 10 ezer, nem harcedzett katona érkezett Észak-Koreából Oroszországba az orosz haderő támogatására. Néhány hetet vélhetően ott töltöttek, kiképzést kaptak.
Hétfőn az amerikai védelmi minisztérium egy szóvivője számolt be arról, hogy észak-koreaiak haltak meg a fronton, kedden pedig egy meg nem nevezett amerikai tisztségviselő beszélt arról, hogy "több százra" tehető a sebesültek és a halottak száma. A BBC ezeket az állításokat nem tudta ellenőrizni.
Az észak-koreai erők a Kurszk térségében tapasztalták a veszteségeiket; az ukrán csapatok itt egy kis területet őriznek, amelyet egy váratlan offenzívával augusztusban sikerült visszafoglalniuk az oroszoktól.
A múlt szombaton Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke, arra hívta fel a figyelmet, hogy az orosz erők "jelentős számú" észak-koreai katonát mozgósítottak Kurszk térségében. Az ukrán területen azonban valószínűleg nem zajlottak harci cselekmények.
A dél-koreai képviselő állítása szerint Észak-Korea újabb katonai egységeket készül Oroszországba irányítani, amelynek kiképzését Kim Dzsongun, az ország vezetője személyesen fogja ellenőrizni.
Eddig Phenjan és Moszkva egyaránt elzárkózott attól, hogy elismerje: észak-koreai katonák is aktívan részt vesznek az orosz-ukrán konfliktusban. Ugyanakkor a két ország korábban egy fontos megállapodást kötött, amely szerint ha az egyik fél ellen egy másik állam vagy több ország fegyveres támadást indít, a másik fél azonnal katonai támogatást köteles nyújtani.