ByeAlex és zenekara egy meglepő helyszínen tűntek fel, és a várakozásokkal ellentétben fantasztikusan sikerült az esemény.

ByeAlex, akinek valódi neve Márta Alex, azóta rengeteget fejlődött a "Kedvesem" című dal óta. A zenekarát, ByeAlex és a Slepp néven, remek lépésnek bizonyult megalapítani, ami a Fonogram-díjas frontember szavaival is megerősítést nyert egy különleges esemény keretein belül január 9-én.

A ByeAlex és a Slepp hosszú szünet után ismét különleges vállalkozásra adták a fejüket: slágereiket szimfonikus zenei kísérettel mutatták be. Az esemény iránti lelkesedés óriási volt, hiszen kétszer is megtöltötték az Erkel Színház impozáns termét, amely számos nézőt képes befogadni. A koncert különlegességét nemcsak a nagyszerű zeneszámok, hanem a meglepetésvendégek, érdekes anekdoták, a nagyszabású zenekar és a női kórus is fokozta, mindezzel igyekeztek a rajongóknak egy felejthetetlen élményt nyújtani.

Vannak, akiknek nem vagyok a kedvence, de bízom benne, hogy most nem ülnek itt a közelemben túl sokan.

„Jegyezte meg ByeAlex az esemény során, és ezzel újra bizonyította, hogy a magyar könnyűzenei élet színes palettájának egyik különleges szereplője, aki mély önreflexióval bír. ByeAlex az, aki folyamatosan kapcsolatban áll a közönségével, rendszeresen válaszol a Facebook-kommentekre, sőt, még a követőit is megemlíti. Így nem meglepő, hogy a szimfonikus koncerten szóba került az a férfi vagy nő – igazából a neme lényegtelen –, aki bírálta az énekes produkcióját, mondván, hogy minden dala szomorú, és emiatt nehezen hallgatható.”

Valóban, a melankólia szellemében mozgott a ByeAlex és a Slepp, és az este folyamán csak tovább erősítették ezt a hangulatot. Az ájkosz című slágerükkel indították a koncertet, ami szinte azonnal magával ragadta a közönséget. A majdnem két órás előadás során olyan dalok is felcsendültek, mint az 1 év, a rossz esték, és természetesen az elmaradhatatlan bocsánat, amelyek mind hozzájárultak a felejthetetlen élményhez. Ráadásul, hogy egy kis pikantériát csempésszenek a műsorba és megmutassák a fanyalgóknak, még a talán egyetlen vidám dalukat, a csokko-t is előadták, ami megmozgatta a tömeget.

Kellemes színfolt volt, hogy behoztak ráadásnak még egy kórust, és ezen a különleges dupla koncerten debütált elsőként a hallgatók előtt az alig három hete közzétett baj című szám, vastag ceruzával aláhúzva, hogy aki itt van, olyasvalamit kap a pénzéért cserébe, amit a fanok többsége eddig nem élhetett át élőben.

A legnagyobb meglepetés, a titokzatos durranás az volt, hogy a szimfonikus koncerteken egy különleges pillanatra a BSW is felbukkant a színpadon. ByeAlexszel közösen adták elő a Lidokain című számukat, ami a közönség nagy része számára igazán örömteli élmény volt. Engem viszont nem igazán érintett meg ez a különleges fellépés, mivel a BSW zenéje nem áll közel hozzám, és nem is tervezem, hogy a jövőben hallgassam őket. Valahogy úgy érzem, hogy az ő zenei világa nem az én ízlésemnek való.

Aki már legalább egyszer részt vett ByeAlex koncertjén, az jól tudja, hogy a zenei élményt mindig különös, elborult macskás grafikák egészítik ki, melyek lazán kapcsolódnak a dalokhoz. Sokan talán úgy vélték, hogy ezúttal elmaradnak ezek a különleges vizuális elemek, amelyek mindig egyfajta egyediséget adnak a fellépéseknek. Ám szerencsére az Erkel Színházban sem maradtunk macskás látvány nélkül: a ByeAlex és a Sleppel együtt érkeztek a Holdon bóklászó, tuktukot vezető és a temetőben üldögélő kiscicák, így a koncert ismét egy különleges élménnyé vált.

Az, hogy többnyire ülni kellett, egyáltalán nem rontott a hangulaton. A közönség eleinte idegenkedve fogadta, hogy nem a szokásos "ereszd el a hajad" Budapest Parkos bulit élhetik át, hanem itt bizony egyhelyben kell maradni. ByeAlex azonban ügyesen bevonta a nézőket a koncertbe, volt egy pontja az estének, amikor egyenesen megkért mindenkit, hogy most aztán tessék felállni, az elgémberedett végtagokat kinyújtoztatni, és a lehetőségekhez mérten tombolni. Bejött, mert tényleg voltak, akik hirtelen el tudták engedni magukat, úgy is, hogy nem volt sör a kezükben, és nem jártak ki tíz percenként újabb adag itókáért.

ByeAlexen is érződött némi megilletődöttség, ő sincsen ehhez a színházi környezethez szokva, egy kicsit a hangja miatt is szabadkozott, holott nem kellett volna. A legtöbb nyári koncerten a hangosítás ramaty, és az énekesek túl sokat hagyatkoznak a hallgatóságra, hergelve őket, hogy egy csomó részt ők énekeljenek az előadó helyett - itt viszont a ByeAlex és a Slepp frontembere beleállt a nem hétköznapi körülményekbe, és jó is volt hallani az Erkelben ezt a közel stúdióhangzást. Vagy nevezzük inkább Youtube-élménynek, az pontosabb.

A közreműködő komolyzenészeken egyértelműen érződött, hogy néha elkalandoztak, és vagy késlekedtek a belépéssel, vagy éppen rossz időben csatlakoztak be a játékba. Ilyenkor magukon is csak mosolyogtak, mintha egy közös titkot osztottak volna meg a közönséggel. Az ilyen helyzetekben nem volt elegendő idő a hatékony próbákra, ami nem meglepő, hiszen az optimális felkészülés nem mindig valósulhat meg. A többség, aki a koncertet hallgatta, valószínűleg fel sem tűnt neki a szimfonikus zenészek néha kaotikus összeszedetlensége, hiszen a színpadon ByeAlex jelenléte mindent elragadóvá varázsolt. Ő, a sokszor szórakoztatóan mesélő és a hallgatóságot mélyen megérintő karakter, valóban megtestesítette a show lényegét, így a háttérben megbúvó apróbb hibák könnyen elfeledtették magukat.

Őszintén bevallom, hogy egy időben nem voltam elragadtatva ByeAlex munkásságától; azok közé tartoztam, akik hamisnak és erőltetettnek érezték a stílusát. Azonban mindez gyökeresen megváltozott, amikor az énekes örökbe fogadott egy kóbor, Kiko nevű beteg kismacskát. Minden tőle telhetőt megtett, hogy megmentse a kis állatot, de sajnos Kiko szervezete végül feladta a harcot. Ekkor kezdtem igazán felfedezni ByeAlex zenéjét, és megláttam benne az értelmet, a jóságot és a mély mondanivalót. Éppen Kikós póló volt rajtam, amikor egy nappal a szimfonikus koncert előtt el kellett altatnom a saját macskámat, aki egy gyógyíthatatlan betegség ellen vívott méltóságteljes küzdelmet.

A cicám már nincs velem, de ByeAlex zenéit továbbra is elválaszthatatlan társaimnak érzem a mindennapokban. A dallamai mindig képesek feltölteni a lelkemet, még akkor is, ha éppen az életem egyik legnehezebb időszakát élem. Köszönet, Alex, a közvetett lelki támaszért! Ha a jövőben újra hallhatunk szimfonikus koncertet, ott leszek, hogy együtt élvezzük a zenét!