Szondi Vanda: "Egy ilyen hosszú idő már bőven elegendő volt ahhoz, hogy a főállású anyaság élményeit feldolgozzam."
Szondi Vanda 2019 óta a XXI. század csapatának elismert tagja, emellett pedig az RTL Reggeli műsorában köszönti a nézőket, és a Híradóban is rendszeresen feltűnik. Két gyermek édesanyjaként mindez különösen kihívást jelent számára, hiszen a fiúk iránti szeretete miatt elengedhetetlen, hogy a logisztika zökkenőmentes legyen. Így biztosíthatja, hogy elegendő minőségi időt tölthessen velük, ami számára a legfontosabb.
A mai lesz a XXI. század 700. adása, amelyben neked is hatalmas részed van. Mesélsz nekünk a legemlékezetesebb pillanataidról?
Rengeteg feledhetetlen pillanat volt a forgatások alatt, nagyon nehéz egyet kiemelni, így gyorsan kettőt mondok. Az első olyan forgatásom, ahol nagyon megéltem azt, hogy a XXI. Század valóban egy évszázadon átívelő történet, az volt, amikor bejártam az inotai November 7. Hőerőmű torzóját. Borzasztóan rajongok a gyári romantika iránt, ebben a lepusztult épületegyüttesben pedig benne van minden, ami 1945 óta ebben az országban történt. Ezen a forgatáson egyébként nagyon kedves barátom lett Likó Marcell, a Vad Fruttik énekes-dalszerzője, akivel időutaztunk a gyárban. A másik nagyon emlékezetes pillanatom, amikor négy évnyi levelezés után Kondor Vilmos azt írta nekem, hogy készen áll az első, és egyben utolsó televiziós interjújára és azt szeretné, ha ezt én készíteném el.
Reggelente, amikor a nap első fényei beszűrődnek a redőnyökön, már kezdetét veszi a napom. Kétgyermekes édesanyaként a reggeli rutinunk szinte egy kis művészeti alkotás: a gyerekeket felébreszteni, reggelit készíteni, közben pedig a híreket is figyelemmel kísérni, hogy képben legyek a világ eseményeivel. Az időbeosztásom kulcsfontosságú. Minden reggel egy órát szánok a családra, hogy együtt együnk, miközben mesélnek az álmaikról, én pedig megosztom velük a legfrissebb híreket. A reggeli után jön a napirend, ami tele van programokkal: iskola, foglalkozások, esetleg a bevásárlás. A XXI. századi technológia is sokat segít: okostelefonon gyorsan átfutom a híreket, vagy egy podcastot hallgatok, miközben autózom. Így próbálom megőrizni a balanszot a családi élet és a világ történései között. Az időbeosztásom rugalmas, de mindig középpontban állnak a gyerekek. Az ő igényeik és a világunk eseményei egyaránt fontosak számomra.
Nagyon változó. Ahogyan a munkám is sokszínű és sokrétű, úgy a napjaim sem egyformák. Ráadásul nincs két egyforma hét az évben. Így bár korábban próbálkoztunk, már feladtuk, hogy bébiszittert találjunk. Szóval keveset pihenek és állandó zsonglőrködés az élet. Ha hajnalozok, akkor 4:30-kor kelek, aztán ha hazaértem adásból, vagy a XXI. Századon dolgozok, vagy a háztartásban próbálom utolérni magam. Ha híradós napom van, elviszem a gyerekeket iskolába, oviba és utána megyek be az RTL Ligetbe a napindító értekezletre. Ilyenkor csak este fél hét körül érek haza, néha még később.
A beosztásom előrejelzése körülbelül 10 napra lehetséges, ami igencsak bonyolulttá teszi a családi programok szervezését. A férjem is a szakmában dolgozik, így számára sem ismeretlen ez a helyzet, de a nehézség az, hogy az ő munkája is hasonlóan változékony és kiszámíthatatlan. Szerencsére, a mindennapokban nagy segítséget nyújt anyósom, aki közel lakik, és időnként a sógornőm két idősebb lánya is besegít. A barátainkról nem is beszélve, akik mindig készen állnak, hogy támogassanak minket.
Milyen egy tipikus napom? Nos, reggel a nap első sugarai ébresztenek, és egy bögre forró kávéval indítom a napomat. A reggeli rutinom során zenét hallgatok, ami mindig jókedvre derít. Aztán következik a munka, ahol a feladatok között válogatva próbálom a legjobb formámat hozni. Délben egy rövid sétát teszek a friss levegőn, hogy feltöltődjek. A nap végén pedig egy kis időt szentelek a hobbijaimnak, olvasok vagy kreatív projekteken dolgozom. Minden nap más, de ez a ritmus mindig segít, hogy kiegyensúlyozott maradjak. Te hogy töltöd a napjaidat?
Ahogy említettem, minden nap egy új élmény, sosem ugyanaz a forgatókönyv. Számomra rendkívül lényeges, hogy minőségi időt tölthessek a gyerekeimmel és a férjemmel. A nagyobbik fiam mostanában teljesen a foci bűvöletében él, ami számomra kihívást jelent, hiszen míg magam is nagy rajongója vagyok a sportnak, nehezebb megtalálnunk a közös nevezőt. De nem adom fel! Sokat társasozunk, és minden este mesélés közben átbeszéljük a nap eseményeit, vagy épp azt, ami foglalkoztatja őt. A kisebbik fiam viszont igazi "anyás" gyerek, számára teljesen mindegy, mit csinálunk, csak együtt lehessünk. A férjemmel tudatosan ügyelünk arra, hogy a közöttünk lévő erős kötelék a gyerekek mellett is megmaradjon. Minden hónapban szánunk időt csak magunkra: vacsorázunk, színházba, moziba vagy koncertre megyünk, és évente legalább 2-3 napot töltünk kettesben. Ilyenkor a szüleim örömmel vigyáznak a fiúkra. A hétköznapok során az anyósom segít, míg a hosszabb szünetekben az én szüleim állnak rendelkezésünkre. Ezzel a rendszerrel próbáljuk fenntartani a családi harmóniát és a párkapcsolatunkat is ápolni.
Mennyire alakult át az érdeklődési köröd az évek során? Korábban említetted, hogy a számodra fontos témákra fókuszálsz a XXI. században. Most, anyaként, vannak olyan új területek vagy kérdések, amelyek jobban megragadják a figyelmedet, mint korábban? Milyen új perspektívák vagy kihívások merültek fel az életedben, amelyek hatással vannak arra, hogy mivel foglalkozol?
Teljesen tudatosan érzem, hogy bizonyos témák iránt sokkal fogékonyabb lettem mostanában. Különösen a gyermeknevelés, a párkapcsolatok dinamikája és a női szerepek átalakulása foglalkoztat. Ez természetesen a munkámban is megmutatkozik, hiszen a XXI. század lehetőségeit kihasználva mindig azzal foglalkozhatom, ami igazán érdekel. Legutóbb például egy filmet készítettem a házasság és a női szerepek változásáról, most pedig a játszóterek fejlődését kutatom. Izgalmas utazás ez, hiszen a régi grundok és a kemény beton-vas játszóterek világából eljutottunk az EU által támogatott, színes és inspiráló gyerekparadicsomokig. Ez a változás nem csupán építészeti szempontból figyelemre méltó, hanem a társadalom gyerekekhez való viszonyát is mélyen tükrözi. A játszóterek evolúciója valójában sokkal többről szól, mint egyszerűen a játszóeszközök átalakulásáról; a gyerekek helyzetének és jogainak megértéséről is beszél.
Mennyi idő után tértél vissza dolgozni? Elég volt ennyi idő, vagy maradtál volna még?
Mindkét gyermekem körülbelül 20-22 hónapos volt, amikor elhatároztam, hogy visszatérek a munkába. A nagyobbik fiam, aki most már 8 éves, egy álom volt a bölcsődei beszoktatás során, így a munkához való visszatérés is zökkenőmentes volt. A kisebbik fiam viszont, aki nemrégiben ünnepelte a négyéves születésnapját, igencsak megnehezítette a bölcsődébe való beilleszkedést. Egy hónapon át gyakorlatilag a csoportszobából sem tudtam kimenni, és néha úgy éreztem, hogy a végén már tiszteletbeli dolgozóvá avatnak. Lelkileg rendkívül megviselt a helyzet: míg őt a bölcsis nénik próbálták vígasztalni, én kívül küzdöttem a feszültséggel. De ahogy megszokta az új környezetet, boldogan indult reggelente. Az óvodával viszont már semmi gondunk nem volt. Csatlakozva Krisztához, elmondhatom, hogy a fiaim is aktív társadalmi életet élnek. Ami pedig a legcsodálatosabb, hogy a barátaik szülei is a mi barátainkká váltak, annyira, hogy közösen nyaralni vagy akár síelni is járunk. Számomra egyébként az anyaság főállású verziója bőven elegendő időt jelentett. Ezen kívül azt is észleltem, hogy a fiúknak szükségük van más gyerekek napi szintű társaságára, ami még inkább megerősítette a döntésemet.
Bölcsibe jár a pici vagy veletek van napközben?
A kisebbik fiam szeptemberben lépett be az óvoda világába. Elképesztő, hogy mennyit változott a világ azóta, hogy négy éve megszületett. Akkor éppen a COVID-19 legnehezebb időszakában éltünk, és ekkor szüntették meg a szabad orvosválasztást az állami kórházak szülészetein. Tele voltunk kétségekkel és bizonytalansággal, pedig már egyszer átéltük ezt az élményt.
És biztos vagyok benne, hogy a gyerekeimnek is az a jó, ha én jól vagyok mentálisan. Így a velük töltött időt nagyra értékelem és csak az övék vagyok.
Izgatottan várod, hogy ismét munkába állhass?
Mindig is izgatottan vártam ezt a pillanatot. A karrierem kezdete óta rajongok a televíziózás iránt, de azt sosem gondoltam volna, hogy ennyiféle területen kipróbálhatom magam. 2019-ben egy igazi mérföldkőhöz érkeztem, amikor az RTL Híradó konyhájában ülve Borsody István, az akkori felelős szerkesztő, felkért, hogy készítsek egy filmet a XXI. Század című műsorhoz. Azt mondta, hogy a téma lényegtelen, csak az számít, hogy lelkesedjek érte. Soha nem gondoltam, hogy egyszer Kriszta mellett állandó műsorvezető leszek. Aztán meglepett, amikor az RTL Reggelibe is meghívtak, ami egy teljesen új kihívás volt számomra, de éppúgy élvezem, mint a híradót vagy a XXI. Századot. Mégis, a XXI. Század a legnagyobb hatással van rám; minden adás egy újabb lépés a fejlődés felé, minden alkalommal gazdagabbá válok általuk.
Nagyon sokat készülök minden filmre. A forgatás vagy a képernyőn látható stúdiós felkonf a munkának nagyjából a 10 százalékát kiteszi. Emögött iszonyú sok idő és energia van, könyveket, tanulmányokat olvasunk, filmeket, színházi előadásokat nézünk, filmhíradókat bogarászunk hosszú órákon, napokon keresztül. A szerkesztő-riporter az az ember, aki az ötlet megszületésétől a kész adás leküldéséig végig jelen van. Kriszta egyébként rendkívül támogató és motiváló vezető. Hagyja, hogy a riporterek azokon a témákon dolgozzanak, amik igazán érdeklik őket és bátorít mindenkit, hogy a saját, egyedi stílusában vigye képernyőre azt. Kicsit azért is dolgozok, hogy nyomot hagyjak, hogy az utókor lássa a világot az én szemüvegemen át. Akár a gyerekeim is.
