Sztárok, akik annyira megvetették a szerepüket, hogy a film forgatásának közepén már majdnem lemondtak a projekt folytatásáról.
Egyszer az életben mindenki megtapasztalja milyen rossz munkahelyen dolgozni. Még Hollywoodban is.
Miután a színészek önként választották a munkájukat, és úgy tűnik, imádják, amit csinálnak, azt gondolná az ember, hogy minden forgatáson fantasztikusan érzik magukat - hiszen a szenvedélyük a szakmájuk. Csakhogy sajnos - bármennyire is álomvilágnak tűnik Hollywood - még ők sem ússzák meg a szörnyen rossz melókat. A következő színészek pedig kifejezetten nyomorúságosan érezték magukat egy-egy film készítése közben.
Nem állítjuk, hogy Leonardo DiCaprio a Titanic révén vált híressé, hiszen már korábban is megmutatta tehetségét, de James Cameron filmje valóban új dimenziókat nyitott meg a karrierje előtt. Érdekes módon, DiCaprio nem éppen nosztalgikus érzésekkel gondol vissza erre az időszakra, amit egy interjúban is kifejtett. Amikor az újságíró Kate Winsletet kérdezte a forgatásról, ő csak mosolyogva válaszolt: "Igen, emlékszem, mennyire szenvedett!". Winslet elárulta, hogy ő sem élvezte igazán a munkát. "Senki sem volt igazán kényelmes helyzetben, de együtt átvészeltük. Az tény, hogy [DiCapriónak] sokkal több pihenőnapja volt, mint nekem valaha. De engem arra neveltek, hogy legyek hálás, és csak végezzem a dolgom. Nem éreztem, hogy jogom lenne boldogtalannak lenni, és ha mégis, azt nem osztottam volna meg a médiával."
Bár ő maga sosem beszélt erről, Bill Murray gyűlölte az Idétlen idők forgatását. Mindezt pedig a rendezőtől, Harold Ramistől lehet tudni, akinek elmondása szerint Murray "irracionálisan gonosz" volt, és folyamatosan hisztizett, mert nem tetszett neki a komikus vonal, amerre elvitték a filmet. Murray ugyanis inkább komoly és filozofikus oldalról akarta volna megfogni a témát. Valószínűleg egyébként az sem tette túl jó tapasztalattá a munkát, hogy épp abban az időben ment keresztül a válásán, sőt, a mormota is megharapta, ezért veszettség elleni oltást kellett kapnia.
A színész gyakran osztotta meg a nyilvánossággal, mennyire megterhelő volt számára, hogy évről évre távol kellett lennie a családjától a James Bond-filmek forgatásai miatt. Ráadásul nem egy súlyos sérülést is összeszedett a munkája során. Craig a Spectre után jutott el arra a pontra, amikor valóban kiégett, és ekkor tette hírhedtté vált kijelentését, miszerint inkább a saját magát bántaná, mint hogy újra a legendás ügynök bőrébe bújjon. Ha esetleg mégis visszatérne a 007-es szerepéhez, az kizárólag a pénzért történne. Végül azonban mégis vállalta, hogy egy utolsó fejezetet eljátszik, amely a Nincs idő meghalni címet viseli.
Brad Pitt elmondása szerint az Interjú a vámpírral forgatása pokoli volt, miután hat hónapot töltött a sötétben. Teljesen megtörte őt a munka, olyannyira, hogy még a producert, David Geffent is felhívta, hogy megkérdezze tőle, mennyibe fájna kivenni őt a filmből. A válasz? 40 millió dollár. "Ettől érdekes módon megnyugodtam, és úgy döntöttem, hogy összeszedem magam és végig csinálom" - mesélte.
Meryl Streep pályafutása során számos emlékezetes szerepet formált meg, de Az ördög Pradát visel című filmben megformált Miranda Priestly karaktere talán a legikonikusabb alakítása. A színésznő a karakter mélyebb megértéséhez a Sztanyiszlavszkij-módszert, más néven method actinget alkalmazta, hogy igazán hitelesen tudja átadni a figura esszenciáját. Bár a teljesítménye Oscar-jelölést hozott számára, a módszer alkalmazása nem bizonyult Streep számára kifizetődőnek. "Borzalmas élmény volt! Letargikusan ücsörögtem a lakókocsimban, miközben a többiek nevetgéltek és jól érezték magukat... Olyan mély depresszióval küzdöttem!" - mesélte a forgatásról a színésznő, aki elhatározta, hogy soha többé nem merül el ennyire egy szerepben.