Történelmi esemény tanúi lehetünk: több mint háromezer rendőr vonult fel, hogy letartóztassa a felfüggesztett dél-koreai elnököt.
Őrizetbe vették szerdán a dél-koreai hatóságok Jun Szogjol posztjáról felfüggesztett államfőt, akit lázadással vádolnak.
Az elnök rezidenciájához több mint háromezernyi rendőr vonult fel az őrizetbe vétel céljából. Jun elfogásának pillanatait egy közzétett videófelvétel örökítette meg.
kijelentette, hogy továbbra is törvénytelennek tartja az ellene folyó eljárást, és azért működik együtt, hogy elkerüljék a vérontást.
A felfüggesztett elnök korábban a többszöri idézésnek is ellenszegült a büntetőeljárás során, amely szerint a december 3-i, hatalmas botrányt kavaró hadiállapot kihirdetése államellenes bűncselekmény, puccskísérlet volt.
Amikor őrizetbe vették, több ezer támogatójának jelenléte is érezhető volt a rezidenciája környékén.
Helyszíni beszámolók alapján a bekiabálásokon túl másfajta cselekvésre nem került sor.
A dél-koreai korrupcióellenes hivatal (CIO) bejelentette, hogy azonnali hatállyal megkezdik Jun Szogjol kihallgatását. Az MTI tudósítása alapján Jun testőrségének parancsnokát is letartóztatták.
Az alkotmányos eljárás keretein belül felfüggesztett államfőt a december elején kihirdetett, majd körülbelül hat órával később visszavont szükségállapot miatt vádolják, valamint amiatt is, hogy eddig ellenállt a letartóztatási parancsnak.
Ő az első köztársasági elnök Dél-Koreában, akit még hivatali ideje alatt tartóztatnak le.
A dél-koreai alkotmánybíróság a hét elején tervezte megkezdeni Jun Szogjol alkotmányos vádemelési perének tárgyalását, ám a folyamatot el kellett halasztani, mivel a vádlott nem jelent meg a bíróság előtt. Jun az utóbbi hetekben gyakorlatilag elzárkózott otthonából, és a testőrsége is készenlétben állt, hogy megakadályozza őrizetbe vételét.
A december közepén megszavazott alkotmányos felelősségre vonási eljárás nyomán az alkotmánybíróságnak 180 napon belül kell döntenie arról, hogy végleg leváltja-e Junt hivatalából, vagy visszaállítja a jogkörét. Az első letartóztatási kísérletnél a felfüggesztett államfőt a hadsereg is védte, de a védelmi minisztérium közölte, hogy a további ilyen kísérletekbe a hadsereg nem avatkozik bele.
A lázadás bűne Dél-Koreában halálbüntetéssel is sújtható. Jun annak idején azzal indokolta a szükségállapot bevezetését, hogy meg kell védeni az országot "az észak-koreai kommunista erőktől és az államot fenyegető elemektől". A rendelkezés visszavonására a parlament kényszerítette órákon belül.
A felfüggesztett államfő elfogását azonnal üdvözölte Pak Csande, az ellenzéki Demokrata Párt frakcióvezetője. Kijelentette, hogy ez "az első lépés a rend visszatérése felé". Az elnök mögött álló, kormányzó Népi Erő Pártjának (PPP) frakcióvezetője viszont azt hangoztatta, hogy a hatóságok fellépése igazságtalan és törvénytelen volt.