Donald Trump megbeszélése az európai vezetőkkel lezárult, és most már az orosz és ukrán elnök közötti találkozó előkészítése vette kezdetét.


A washingtoni konferencián részt vett Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, Mark Rutte NATO-főtitkár, Emmanuel Macron francia elnök, Alexander Stubb finn elnök, Giorgia Meloni olasz és Keir Starmer brit miniszterelnök, valamint Friedrich Merz német kancellár és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök. Az előzetes nyilatkozatok alapján a találkozó középpontjában Zelenszkij és európai szövetségeseinek felhívása állt, amely a tűzszünet és Ukrajna számára nyújtandó biztonsági garanciák sürgetésére irányult.

Ursula von der Leyen a legutóbbi megbeszélés után hangsúlyozta, hogy egy kulcsfontosságú fázisba léptek az ukrajnai konfliktus rendezésében. Szavai szerint, szövetségesekként és a béke elkötelezett támogatóiként gyűltek össze az amerikai fővárosban. Donald Trump pedig egy közösségi médiában közzétett bejegyzésében arról számolt be, hogy telefonon beszélt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. Emellett kiemelte, hogy az európai vezetőkkel folytatott találkozó rendkívül eredményes volt, ahol többek között a koherens biztonsági garanciák kérdését is megvitatták.

António Costa, az Európai Tanács elnöke eközben Brüsszelben közölte, hogy keddre összehívta az EU-tagországok állam- és kormányfőinek online megbeszélését a washingtoni tárgyalásokon született eredmények megvitatására.

Donald Trump magyar idő szerint hétfő este a Truth Social közösségi platformon osztotta meg, hogy elindultak a munkálatok Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közötti találkozó előkészítésében.

Az amerikai elnök bejelentette, hogy az európai vezetőkkel folytatott "nagyon sikeres" megbeszélések után felvette a kapcsolatot orosz kollégájával. E lépés célja Putyin és Zelenszkij elnökök találkozójának előkészítése egy még pontosan meg nem határozott helyszínen. Ezen kívül hangsúlyozta, hogy a későbbiekben egy háromoldalú találkozó is sorra kerül, ahol már ő is részt vesz.

Related posts